Keresési találatok erre a cimkére: Év hala

Erdőhasználattan gyakorlat a Vértesi Erdő Zrt.-nél

A Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Karának erdőmérnök szakos hallgatói az erdőhasználattan II. tárgy záró-tanulmányútjának keretében jártak a Vértesi Erdő Zrt. területén 2015. április 20-án.Tovább >>>

Erdészekkel, halőrökkel és polgárőrökkel együtt akciózott a rendőrség

A Pápai Rendőrkapitányság 2015. május 16-án egész napos közös szolgálatra hívta a Bakonyerdő Zrt. erdészeit, a Pápa és Vidéke Horgászegyesület halőreit, valamint a pápai járás polgárőreit.Tovább >>>

Növelni kell az akác arányát a faiparban

Az akác és az akácméz megvédése volt tavaly Magyarország feladata, ma pedig már arra kell összpontosítanunk, hogy faipari hasznosításának lehetőségeit minél inkább kihasználjuk. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter rámutatott: elválaszthatatlan része a magyar tájnak az akác.Tovább >>>

Az osztatlan közös tulajdonú erdők is megszűnhetnek néhány éven belül

A szántóföldi területek megosztása a kormány célja szerint a ciklus végére befejeződik, a magyar mezőgazdaság rendszeréből kikerül az osztatlan közös tulajdonjogi forma. Az erdők esetében a megvalósítás jogi hátterének előkészítése a kormányzás második felére várható - közölte Nagy István a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.Tovább >>>

Erdészeti Európa Bajnokság Brno 2015 - Így lett harmadik a magyar csapat

A Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Karának hallgatói csapata idén harmadik helyezett lett az immáron huszonkilencedik alkalommal Brno-ban megrendezett Forestry Verstatility erdészeti Európa Bajnokságon. Az EB-re összesen 10 országból 11 csapat nevezett be, köztük mi is, Magyarországot képviselve.Tovább >>>

Erdész leszek, fát nevelek - Erdészetis diákok tartanak élménybeszámolót Kecskeméten

A szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Szakképző Iskola tanulói tartanak bemutatót és élménybeszámolót erdészeti tanulmányaikról 2015. május 14-én, csütörtökön a Kecskeméti Arborétumban.Tovább >>>

A tacskó, az utánkeresés és az óvodások

Jogosan merül fel a kérdés, hogy hogyan kapcsolódik a tacskós utánkeresés a Katica- és a Gomba csoport kis óvodásaihoz? Mint arról már korábban beszámoltam, szívügyem a környezeti nevelés. Első sorban az óvodás, kisiskolás közönség nyitott és előítéletektől mentes ahhoz, hogy erdőről, vadról, vadászatról tudjunk beszélgetni, programot szervezni nekik.Tovább >>>

Július 8-ig adhatók le a 2015. II. negyedéves erdővédelmi kárbejelentő lapok

A NÉBIH Erdészeti Igazgatósága felhívja az erdészeti szakirányítók figyelmét, hogy az Országos Erdőkár Nyilvántartási Rendszer (OENyR) 2015. II. negyedéves kárbejelentő lapjainak leadási határideje: 2015. Tovább >>>

A soproni diákok nyertek az erdésztechnikusok Roth Gyula Kupáján

Idén a Tanulmányi Erdőgazdaság (továbbiakban TAEG Zrt.) és a NYME Roth Gyula Gyakorló Szakközépiskola és Kollégium adott otthont a Roth Gyula Kupa döntőjének április 22. és 24. között Sopronban. Az elődöntőkből továbbjutott 15 versenyző és egyben Sopron, Barcs, Szeged, Szőcsénypuszta és Mátrafüred erdészeti technikumainak megmérettetése 23-án kezdődött a rendkívül összetett szakmai ismereteket igénylő gyakorlati versenyszámokkal. A TAEG Zrt. szakembergárdája biztosította a versenyszámok mintaszerű lebonyolítását és a pártatlan, szakmai felügyeletet. Tovább >>>

Erdésztechnikusok versenye Sopronban - A Roth Gyula Kupa második napja (KÉPEK)

Az Erdő-Mező kiemelten fontosnak tartja az erdész szakma utánpótlását, így az erdészeti szakiskolák megmérettetése, a Szakma Kiváló Tanulója Verseny után a soproni Roth Gyula Gyakorló Szakközépiskola és a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. területén zajló Roth Gyula Kupa második napjára is ellátogattunk. Az erdészeti és vadgazdálkodási technikusoknak meghirdetett Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntőjét április 22. és 24. között tartják.Tovább >>>

Kétszáz egyetemista villámcsődülete Sopronban a természetvédelmi szakért

Az év fája, a kocsányos tölgy egy ágát helyzeték el a megjelent egyetemisták a soproni Szentháromság szobornál. A csendes megmozdulás célja az volt, hogy kiálljanak a természetvédelmi alapszak megtartása mellett.Tovább >>>

Komplex feladat az erdőgazdálkodás - Erdészeti technikusképzősök Csuti Elemérnél

Erdészeti technikusképzősök jártak egy mezőfalvi erdőgazdánál, aki a példaértékű gazdálkodás mellett szívesen megosztja tapasztalatait is. Csuti Elemér ültetvényeit a szakma is kiválónak tartja, így nem véletlen, hogy technikusi képzéshez szolgálhat tananyagként.Tovább >>>

A Földművelésügyi Minisztériumhoz kerülhet a Roth Gyula erdészeti szakközép

A pécsi egyetem gyakorlóiskolája mellett a Nyugat-magyarországi Egyetemhez tartozó győri Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola és a soproni Roth Gyula Gyakorló Szakközépiskola is olyan levelet kapott a felsőoktatási államtitkárságtól, amely szerint az iskola fenntartását az egyetemtől az állam venné át. Az Emmi a 25-ből összesen 9 gyakorlóiskola fenntartását venné el az egyetemektől. Az Index információi szerint az ELTE gyakorlóiskoláit nem érinti a fenntartóváltás. Tovább >>>

85 éve született dr. Tóth Károly erdőmérnök, a Kiskunsági Nemzeti Park alapító igazgatója

85 éve, 1930. április 21-én született dr. Tóth Károly erdőmérnök, a Kiskunsági Nemzeti Park alapító igazgatója. Középiskolai tanulmányainak befejezése után 1949-ben felvételt nyert az Agrártudományi Egyetemre, ahol azonban nem sok időt töltött, mert hamarosan állami ösztöndíjjal kikerült Romániába.Tovább >>>

A Dráva Völgye erdész osztálya a Zalaerdő Zrt. bajcsai csemetekertjében (+KÉPEK)

A barcsi Dráva Völgye Középiskola 13. erdész osztálya a tantervben előírtaknak megfelelően - már hagyományosnak mondható - tanulmányúton vett részt, amelynek helyszíne a Zalaerdő Zrt. Nagykanizsai Erdészethez tartózó Bajcsai Csemetekert volt.Tovább >>>

<< < 49. / 76. oldal > >>