Ágota napja
December 16-án a Földművelésügyi Minisztérium által szervezett, hagyományteremtőnek szánt erdészeti ágazati évzáró rendezvényen adták át a „Szakszerű Erdőgazdálkodásért Díj” kitüntetést. Ebben az évben Nemcsák László erdőmérnök kapta meg a címet.Tovább >>>
A MEGOSZ 2016 elején, január 12-én tájékoztató rendezvényt szervez a magánerdős közfoglalkoztatás aktuális kérdéseiről az Erdészeti Információs Központban.Tovább >>>
Év végén, december 28-án és 29-én rendezik meg a VIII. Országos Faesztergályos Találkozót Székesfehérváron, az Alba Bútor Stúdió Kft.-nél. A faesztergályosok mellett a szervezők szívesen látnak minden érdeklődőt, akár csak nézelődni, akár vésőt kézbe fogni.Tovább >>>
A Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar (NYME EMK) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) képviselői ünnepélyes keretek között aláírták azt az együttműködési megállapodást, mely révén sor kerülhetett az Erdészeti Igazgatási Kihelyezett Intézet (EIKI) alapkövének szimbolikus „letételére”.Tovább >>>
Nem mindennapi csatát filmeztek le Horvátországban. A szomszédos államban egy Caterpillar 518 és egy Timberjack 380 B erdészeti vonszoló próbálta meg legyűrni egymást. Az erdészeti gépek küzdelme szeptemberben a Youtube-ra is felkerült, amelyet most mi is megmutatunk olvasóinknak.Tovább >>>
Ahogy több évtizede minden évben, karácsony közeledtével idén is fenyőfát adományoz rászoruló családoknak, szervezeteknek, intézményeknek, egyházaknak a Mecsekerdő Zrt. A megajándékozottak között iskolák, hivatalok, egészségügyi intézmények, alapítványok, egyesületek is szerepelnek, amelyek főként a közösségi terekben állítják fel a fákat, hogy ezzel is meghitt pillanatokat, örömet szerezzenek a hozzájuk betérőknek. A Mecsekerdő Zrt. felelősségteljes erdőgazdálkodóként a fákat nem az erdőből vágja ki, hanem kimondottan erre a célra létesített karácsonyfa-telepeken termeli.Tovább >>>
A kormány honlapján hétfőn megjelent rendelettervezet szerint a részarány-földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon megszüntetésekor a földterületen utat kell kijelölni, hogy a felosztás után a tulajdonok megközelíthessék.Tovább >>>
Csatlakozzon Ön is az Erdészeti és Energetikai Szaporítóanyag Terméktanács (EESZT) kezdeményezéséhez. Az EESZT együttműködő partnereivel, az Ugron Alapítvánnyal (Székelyudvarhely), az Országos Erdészeti Egyesülettel (OEE), a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Szövetségével (MEGOSZ), és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával (NAK) közösen faültetéssel egybekötött adománygyűjtő akciót hirdet a kárpátaljai magyarok megsegítésére. Az adományok 100%-ban a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálathoz kerülnek.Tovább >>>
A Roth Gyula Erdészeti, Faipari Szakközépiskola egyike annak az országos szinten hatvannégy agrárképzési intézménynek, amelynek fenntartását szeptember elsejétől a Földművelésügyi Minisztérium vette át.Tovább >>>
A Vojvodinašume erdőgazdálkodási közvállalat bejelentése szerint az elkövetkező időszakban összesen 2231 hektárt erdősítenek majd elsősorban tölgy és nyárfa telepítésével.Tovább >>>
A MEGOSZ tájékoztatása a magánerdős közfoglalkoztatási program jövő évi lehetőségeiről. A szervezet honlapján megjelent információk szerint a hír igaznak bizonyult, miszerint a magánerdős közfoglalkoztatás 2016-ban kikerül az országos programok közül.Tovább >>>
A Bakonyerdő Zrt. Bakonyszentlászlói Erdészete felhívja az erdőlátogatók figyelmét, hogy 2015. december 4. és 6. közötti időszakban fokozott hatósági ellenőrzést tart a kezelésében lévő állami erdők területén az illegális erdei motorozás kiszűrésének érdekében.Tovább >>>
Faanyagvédelem, rönkházak, a tölgyfa feldolgozása, a fa népi használata. Megannyi, laikus számára is szép téma kísérte a szakmai napot tegnap a Deák Ferenc Szakközépiskolában.Tovább >>>
A Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatal 2015. november 11-12. között általános továbbképzést tartott az erdészeti szakszemélyzet részére az erdőgazdálkodást és az erdészeti szakirányítást érintő hatályos jogszabályokról és azok alkalmazásáról.Tovább >>>
November 5-én, Kecskeméten rendezett Kutatói Napot immár huszonharmadik alkalommal szervezte meg az Alföldi Erdőkért Egyesület a tudomány, a kutatás, az ágazati irányítás, a természetvédelmi szakemberek és az eredményeket sikerrel alkalmazó gazdálkodók bevonásával.Tovább >>>