Keresési találatok erre a cimkére: erdővédelem

A rönkszállításhoz nagy teherbírású lökhárítót kapott a Volvo FH

A Volvo Trucks erősíti Volvo FH kínálatát az új, nagy teherbírású lökhárító bemutatásával. A megerősített front alkalmasabbá teszi a járművet keményebb utakra és durvább feladatok elvégzésére egyaránt. Ilyen például az építési munkák vagy a rönkszállítás.Tovább >>>

IV. Dél-Alföldi STIHL Regionális Fakitermelő Verseny Gyulán

Indul a fakitermelő versenyek szezonja, a STIHL regionális fakitermelő versenysorozatának első állomása Gyula lesz. A favágók április 18-án 10 órától mutathatják meg, hogy ki a legjobb a Dél-Alföldön.Tovább >>>

Az ásotthalmi diákok nyertek az erdészeti szakképzők versenyén

Pénteken véget ért a Szakma Kiváló Tanulója Verseny, amelyet idén az ásotthalmi Bedő Albert Erdészeti Szakképző Iskola és Kollégium területén rendeztek meg, és amelyről az Erdő-Mező napról-napra tudósított. A megmérettetésen a helyiek két csapata mellett Szőcsénypusztáról szintén két gárda, míg Hajdúböszörményből és Mátrafüredről egy-egy négy fős válogatott vett részt. Az első két helyen a bedősök végeztek, a dobogó alsó fokára Szőcsénypuszta egyik csapata állhatott fel.Tovább >>>

Ma a TV-ben: STIHL Timbersports VB a magyar favágókkal

Pénteken este 19:15-től ismét műsorra tűzi az Eurosport csatorna a tavaly őszi STIHL Timbersports VB közvetítését, ahol újra megnézhetjük a magyar csapat (Juhász István, Strubel József, Bozsó Zoltán, Gyapjas Norbert) fantasztikus teljesítményét, amivel legyőzték Új-Zélandot. Emellett a fiatalok Rookie Team elnevezésű csapatában Bakó Norbert versenyzőnket is meg lehet majd nézni. Tovább >>>

A DK után az MSZP is belerúgott a vadász szakmába (+Vélemények)

Kiss László, az MSZP országgyűlési képviselője szerdán jelentetett meg sajtóközleményt Semjén Zsolt vadászatról szóló nyilatkozatával kapcsolatban, amelyben a vadászatot passzióból elkövetett öldöklésnek, szórakozásból történő pusztításnak  nevezte. Miután a Demokratikus Koalíció a közelmúltban a vadászat vasárnapi betiltása érdekében nyújtott be törvényjavaslatot - szerintünk nem komolyan, csak figyelemfelhívás céljából -, azt reméljük, hogy szakmánk nem válik a politikusok eszement játszóterévé. A levélre az OMVK is válaszolt, és az Erdő-Mező szerkesztősége sem rejti véka alá véleményét!Tovább >>>

Elkezdődött az erdész tanulók 2015-ös versenye Ásotthalmon (+KÉPEK)

Hajdúböszörményből, Mátrafüredről és Szőcsénypusztáról is érkeztek erdészképzésben részt vevő diákok az ásotthalmi Bedő Albert Erdészeti Szakképző Iskolában rendezett Szakma Kiváló Tanulója Versenyre. A megmérettetésen természetesen a házigazdák is indítottak csapatot, ráadásul kettőt, ahogy a somogyiak is.Tovább >>>

Érdemben javulhat a hivatásos vadászok helyzete

Ez derült ki a hivatásos vadászok erkölcsi és szakmai helyzetének javítására vonatkozó programterv kidolgozásával megbízott – 2014 júliusában Sasréten, az Országos Hivatásos Vadász versenyen létrehozott – bizottság április 2-ai tanácskozásán elhangzottakból. Az öttagú bizottság tagja többek között dr. Jámbor László, az Országos Magyar Vadászkamara elnöke és Fodermayer Vilmos hivatásos vadász alelnök is. Az OMVK központjában szó esett arról is, hogy igen biztatóak a készülő – minden bizonnyal ősszel elfogadásra kerülő – új vadászati törvény hivatásos vadászokat érintő rendelkezései.Tovább >>>

Itt vannak az erdészeti támogatások - Az idei egységes kérelem benyújtásának szabályai

Megismerhetik a gazdálkodók az idei évben egységes kérelemben benyújtható EMVA támogatási és kifizetési kérelmek csoportját, valamint a benyújtás körülményeit, feltételeit és előírásait is.Tovább >>>

Erdészeket tüntettek ki az Erdők Nemzetközi Napján (Teljes lista)

Március 23-án, hétfőn a szombati Erdők Nemzetközi Napjához kapcsolódva a Földművelésügyi Minisztériumban kitüntetéseket adott át Fazekas Sándor miniszter. A március 15-i ünnepségek és díjátadók után tehát ismét több szakmabeli kollégára büszkék lehetünk!Tovább >>>

Névadójára emlékezett a Bedő Albert Erdészeti Szakképző Iskola (+KÉPEK, Videó)

Március 20-án Bedő Albert születésének 175. évfordulójára emlékeztek az ásotthalmi erdészeti szakiskola vendégei, munkatársai, diákjai. A rendezvényre az Erdő-Mező is meghívást kapott.Tovább >>>

Tizenötezer vadász vonult utcára - Tüntetés Düsseldorfban (+KÉPEK)

Mintegy 15 000 ember követelt március 18-án, Düsseldorfban egy „ideológiától mentes” vadászati törvényt Észak-Rajna-Vesztfália tartománynak - írja a vadasz-vilag.hu vadászati hírportál, amely fotókat is közzé tett a demonstrációról. Hartwig Fischer, a Német Vadászszövetség elnöke úgy fogalmazott: nem törődnek bele mindenbe – tájékoztatott honlapján a Wild und Hund vadászújság.Tovább >>>

Az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló törvénymódosítás általános vitája zajlott kedden

Az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló törvénymódosítás általános vitáját folytatta le kedd este az Országgyűlés.Tovább >>>

Döntés és szántás gyakorlat az ásotthalmi Bedő Albert Erdészeti Iskolában (VIDEÓK!)

Az Erdő-Mező újabb videókat kapott a Bedő Albert Erdészeti Szakképző Iskolából, amelyen ezúttal az erdőhasználat és a gépkezelés, szántás gyakorlat szerepel. A tanulóknak az elméleti képzés mellett heti szinten több gyakorlatuk is van (erdőhasználat, erdőművelés, gallyazás-darabolás gyakorlat, gépkezelés gyakorlat, stb.), ezeken tanulják meg a különböző gépek használatát, kezelését.Tovább >>>

<< < 64. / 97. oldal > >>