Attila napja
Ahogy az minden évben megszokott, dr. Fazekas Sándor ezúttal is kitüntetéseket adományozott az agráriumban kiemelkedő teljesítménnyel dolgozó személyeknek. Természetesen erdész és vadgazdálkodó szakemberek is bőségesen akadtak a hosszú névsorban. A minisztériumi elismerések átadása a Földművelésügyi Minisztérium Székházának Darányi Ignác Termében történt október 22-én.Tovább >>>
A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság pályázatot hirdet „erdészeti referens” munkakör betöltésére.Tovább >>>
Vasdiplomát kapott Somogy legidősebb erdőmérnöke, akit Horthy Miklós és Rákosi Mátyás is ösztöndíjjal tüntetett ki, később az ő munkája nyomán erdősült a megye.Tovább >>>
A múlt héten több helyen is megjelent a hír, hogy megszűnik az erdőmérnök képzés Sopronban. A helyzet viszont az, hogy csak az osztott képzés, a BSc és MSc szakok nem lesznek meghirdetve, hiszen az osztatlan képzés működésével ezekre már nincsen szükség. Erről a Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Karának honlapján is tájékoztatták a közvéleményt.Tovább >>>
A Romániai Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Hatósága (ARACIS) engedélyezte, hogy a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) a 2015-2016-os tanévtől agrármérnöki szakot indítson Sepsiszentgyörgyön – adta hírül az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében az intézmény. Sepsiszentgyörgyön az agrárménöki szak mellett erdészmérnöki szak beindítását is tervezi az egyetem.Tovább >>>
A Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Karának hallgatói csapata idén harmadik helyezett lett az immáron huszonkilencedik alkalommal Brno-ban megrendezett Forestry Verstatility erdészeti Európa Bajnokságon. Az EB-re összesen 10 országból 11 csapat nevezett be, köztük mi is, Magyarországot képviselve.Tovább >>>
Erdészeti technikusképzősök jártak egy mezőfalvi erdőgazdánál, aki a példaértékű gazdálkodás mellett szívesen megosztja tapasztalatait is. Csuti Elemér ültetvényeit a szakma is kiválónak tartja, így nem véletlen, hogy technikusi képzéshez szolgálhat tananyagként.Tovább >>>
85 éve, 1930. április 21-én született dr. Tóth Károly erdőmérnök, a Kiskunsági Nemzeti Park alapító igazgatója. Középiskolai tanulmányainak befejezése után 1949-ben felvételt nyert az Agrártudományi Egyetemre, ahol azonban nem sok időt töltött, mert hamarosan állami ösztöndíjjal kikerült Romániába.Tovább >>>
A helyszín változott, de a lelkesedés szerencsére nem – a hűvös idő ellenére több százan vettek részt szombaton a debreceni NYÍRERDŐ-futáson. Érkeztek futók egyebek mellett Hajdúböszörményből, Hajdúsámsonból, Nyíradonyból, Hajdúhadházról, Nyíregyházáról, Bodaszőlőről és Püspökladányból. Sőt néhány nagyváradi nevező nemzetközivé tette a rendezvényt. Tovább >>>
Az erdőmérnököknek szánt egyik legnagyobb hazai elismerést, a Pro Silva Hungariae Díjat vehette át a napokban dr. Rédei Károly. A kecskeméti erdőmérnök fő kutatási területe az akác, több évtizede foglalkozik a hazánkban meghatározó fafajjal.Tovább >>>
Ahogy az már megszokott, nemzeti ünnepeink alkalmával az ország vezetői kitüntetéseket adnak át. Nem volt ez másként 2015. március 13-án sem. Áder János köztársasági elnök a Magyar Érdemrend középkeresztjét adományozta Dr. Faragó Sándornak, a Nyugat-magyarországi Egyetem rektorának. Fazekas Sándor emellett több személyt is kitüntetett.Tovább >>>
Magyarország Kormánya a Belügyminiszter előterjesztésére alapján életmentés során tanúsított hősies magatartása elismeréséül „ÉLETMENTŐ EMLÉKÉRMET” adományozott Csiha Imre erdőmérnöknek, a NAIK ERTI Püspökladányi Állomás igazgatójának.Tovább >>>
Az Erdőmérnöki Kar idén is megrendezi a már hagyományossá vált állásbörzét, amely során a Kar öt szakának (erdőmérnöki, környezetmérnöki, környezettan-környezettudomány, természetvédelmi mérnöki, vadgazda mérnöki) hallgatói tájékozódnak az elhelyezkedési, valamint a gyakorlati lehetőségekről. Tovább >>>
Pásztor István, a Vajdaság Magyar Szövetség elnöke közölte, elfogadja Nenad Čanaknak, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) elnökének tárgyalási meghívását, de csak azzal a feltétellel, hogy Takács Mártát visszahelyezik a Vajdaság Erdői (Vojvodinašume) közvállalat élére megbízott igazgatóként.Tovább >>>
A tartományi kormány törvényellenesen nevezte ki Takács Mártát a Vojvodinašume (Vajdaság Erdői) közvállalat élére. A kinevezésről szóló, 2013. december 11-én meghozott döntést az újvidéki felsőbb bíróság tavaly július 3-án hozott döntésével megsemmisítette, a tartományi kormány és Takács Márta azonban fellebbezett. A fellebbviteli bíróság idén január 23-án elvetette a fellebbezéseket és helyben hagyta az újvidéki felsőbb bíróság döntését. Ezzel az ítélet jogerőssé vált, a tartományi kormány pedig köteles tiszteletben tartani, írja a Dnevnik újvidéki napilap.Tovább >>>