Zéno napja
A magyar fakitermelő válogatott tagjai a klasszikus széria világbajnokságára készültek a napokban a Pest megyei Perbálon. Az Erdő-Mező meg is látogatta Gerőcs Jánost, Juhász Istvánt, a két éve a szerelés versenyszám világcsúcsát megdöntő Rittlinger Róbertet, és az ifjúsági csapattagot, Szalai Dánielt, akik kameránk előtt értékeltek a szeptember 8-án kezdődő és szeptember 11-ig tartó világbajnokság előtt. Kántor János, a csapat vezetője jó eredményeket vár, ahogy a válogatott többi tagja is, ám mindenki óvatosan fogalmazott. Az Erdő-Mező természetesen figyelemmel kíséri a lengyelországi világbajnokságot, amelyre információink szerint sok magyar szurkoló is kiutazik.Tovább >>>
Hónapok óta tart a felkészülés a szeptember 8. és 11. között zajló lengyelországi fakitermelő világbajnokságra, amelyen két éve Rittlinger Róbert világcsúcsot is döntött szerelés versenyszámban. Jó néhány edzés után végül egy válogatót követően a magyar csapat július 30-án összeállt, és Perbálon kiderült, hogy kik képviselik majd hazánkat Wisla városában.Tovább >>>
Csettegők és kattogók, beazonosíthatatlan sufni-jelenségek sorakoznak egymás mellett. A maguk nemében mindegyik valódi műalkotás. Egyediek, ötletesek, praktikusak, magukon hordozzák készítőjük tervezői és kivitelezői tudását. „A magyar elme kreativitásának diadala!” - hirdette a háztáji gépek szabadegyetemét és bemutatóját az V. Szarvasi Veterán Gép- és Járműtalálkozó nulladik napján, mi pedig megnéztük: mit tanulhatunk?Tovább >>>
A 2016. évi szalonka monitoring első megfigyelési időpontja február 13-ára, szombatra esik. Tekintettel az enyhe télre, az itt áttelelt madarakból akár még észlelhetnek is monitorozók. A programot az elmúlt évben hirdette meg ismételten az Országos Magyar Vadászati Védegylet azzal a céllal, hogy folytassa az erdei szalonka tavaszi vonulásának kutatását.Tovább >>>
Van úgy, hogy olyan 70-80 cm-re felveszi az elejét, 20-30 méteren keresztül a levegőben van, a csörlőben megtámaszkodik, hanyatt esni nem tud, úgy viszont már nagyot fog, aztán csak megy-megy, és amikor már olyan terepen van, leteszi az orrát, és akkor lehet kormányozni. Vajon minden Dutra így dolgozik az erdőkben?Tovább >>>
Az egykoron a kispesti Vörös Csillag Traktorgyár által gyártott Dutra rakodók és traktorok rajongói tartottak találkozót Komárom Szőny városrészében.Tovább >>>
Mint minden évben, úgy idén is január végén nyitja meg kapuit az AGROmashEXPO és AgrárgépShow kiállítás a HUNGEXPO területén. Január 28-tól 31-ig a mezőgazdasági termelők mellett az erdőgazdálkodókat is sok érdekesség várja. Az Erdő-Mező most megmutatja, milyen erdészeti gépek és erdészeti termékek lesznek a standokon.Tovább >>>
A Dutra traktorok erdészeti felhasználásra igen népszerűek voltak évtizedekkel ezelőtt nem csak a hazai, de a külföldi erdőkben is. Néhány magyar erőgép azonban még mindig működik, és mindegy, hogy mi a feladat - ágaprítás, rönkszállítás, csörlőzés, vonszolás - megállják a helyüket. Dutra traktor videók a hazai erdőkből az Erdő-Mező Nosztalgia cikksorozatunk részeként!Tovább >>>
Augusztus 17-én megnyitotta kapuit a Farmer-Expo mezőgazdasági kiállítás Debrecenben. A rendezvényen az Erdő-Mező is jelen van egészen augusztus 20-ig. Folyamatosan készítjük a fotókat, és bővítjük képgalériánkat, de természetesen érdekes cikkekben sem lesz hiány a négy nap alatt.Tovább >>>
Augusztus 17. és 20. között ismét Farmer-Expo mezőgazdasági kiállítás lesz Debrecenben, amely az erdőgazdálkodó és vadgazdálkodó látogatók számára is tartogat érdekességeket. Megnéztük a kiállítói listát, hogy mely cégek kelthetik fel a szakma figyelmét - a teljesség igénye nélkül.Tovább >>>
Tóth Ferenc, a zempléni erdész március 10-én lőtte első erdei szalonkáját az idei évben a jelenleg is folyó monitoring-program idején. A madár az Északerdő Zrt. egyik monitoring pontján esett Baskó és Sima községek között a Tanyakert nevű részen.Tovább >>>
Az AGROmashEXPO és AgrárgépShow kiállításon idén is több díjat kiosztanak majd a legfrissebb innovációkat díjazva. Gépesítés kategóriában például a Nemzetközi Innovációs Nagydíj tulajdonosa a Claas Axion 850 univerzális traktor, de több más erőgép is elismerésben részesült; Fendt, Massey Ferguson, Antonio Carraro, Ursus, Case IH, Lamborghini. Hazai Termékfejlesztési Nagydíjat kapott a Dolina Kft. IRSA-THERM 50 faapríték tüzelésű automata kazánja, Nemzetközi PREMIUM Oklevéllel díjazták a Szal-Agro Kft. SKORPION 500 RB dobos aprítógépét.Tovább >>>
Vázsonyi Gábor a vajdasági Magyarkanizsán kerületvezető erdész, ahol egy nem mindennapi rönkszállítási módszert is gyakran alkalmaznak. Ha éppen úgy alakul, akkor uszállyal juttatják el a fát a feldolgozás helyszínéig.Tovább >>>