Zéno napja
Kevesen tudják, hogy a klímaváltozással foglalkozó hazai tudósok egyik világszerte ismert személyisége Szombathelyen él: Mátyás Csaba akadémikus a Soproni Egyetem Környezet- és Földtudományi Intézetének alapítója és igazgatója volt. Korábban több európai és tengerentúli egyetemen tanított és kutatott, többek között a NASA egyik klímakutató központjának is dolgozott. Múlt szeptemberben a Nyugat.hu beszámolt a Kámoni Arborétumban tartott előadásáról, amelyben számokkal és egyéb tudományos érvekkel támasztotta alá a klímaváltozás drámaiságát. A Nyugat.hu interjúja.Tovább >>>
Az erdész szakma mindig is büszke volt arra, hogy fenntartható módon kezeli a rá bízott erdőket. Ennek része - a mezőgazdasági ágazattól eltérően -, hogy nem elég csupán a következő öt évig terveznünk, hanem 100 éves távlatokban kell gondolkoznunk. Manapság egyre több magán- és állami erdőgazdálkodó ismeri fel a klímaváltozás szerepét ebben a vonatkozásban is. Itthon és Európa-szerte indultak kísérletek, próbálkozások olyan erdők létrehozására és átalakítására, melyek képesek lehetnek megfelelni a 100 év múlva felmerülő kihívásoknak.Tovább >>>
A Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományok Osztálya és az Erdészeti Tudományos Bizottság a Magyar Tudomány ünnepe rendezvénysorozathoz kapcsolódva "Innováció az erdő-, vad- és faanyag-gazdálkodásban" címmel tudományos ülést rendez az MTA Székház Felolvasótermében (1051 Budapest, Széchenyi tér 9. I.) november 17-én, csütörtökön, 10 órás kezdéssel.Tovább >>>
2016. szeptember 8-án, Sopronban gyűltek össze a hazai erdészet és faipar képviselői a csütörtökön megnyílt innoLignum Sopron kiállításon. A szakvásárral párhuzamosan több helyszínen kezdődtek konferenciák is. Ezek közül az első a Nyugat-magyarországi Egyetem (NymE) szervezésében megvalósuló Nemzetközi klímakonferencia volt. Tovább >>>
Az Uráli Állami Erdészeti Egyetem (Jekatyerinburg), a Mendel Egyetem (Brno) és az NYME Erdőmérnöki Kara nemzetközi on-line konferenciát szervez 2016. április 28-án, 9 órától. A konferencia az erdei ökoszisztémák, urbanizáció és klímaváltozás témakörei köré épül, melyet online formában lehet követni a Kar honlapján közzétett linkre kattintva.Tovább >>>
Alaposan feladta a leckét a gyorsuló klímaváltozás az erdészeteknek. A fa ugyanis jó esetben száz évig, vagy akár még tovább is élne, csakhogy mellette folyamatosak a változások. Képes-e követni Földünk tüdeje, az erdő mindezt? Fagyok, jégkár, hirtelen esők és hosszú aszály, nem is szólva az újabb és újabb, eddig ismeretlen károsító rovarokról.Tovább >>>
A Magyar Tudomány Ünnepe sorozat részeként „Klímaváltozás hatásai az Európai erdőkre” címmel tudományos konferenciát rendezett az MTA PTB Agrártudományok Szakbizottságának Erdészeti és Vadgazdálkodási Munkabizottsága 2015. november 24-én Pécsett, az akadémia székházában.Tovább >>>