Ernő napja
Két nagyon hasznos rendezvényt is szervez április 11-én, Nyíregyházán, az Erdészeti Információs Központban a MERD Magánerdőkért Egyesület. A délelőtti program részvételi díjhoz kötött, és a témája az erdészeti jog egy érdekes szegmense. Az előadás "Az erdészeti földhasználati szerződések a gyakorlatban" címet viseli. Délután az Új Vidékfejlesztési Program keretében eddig kiírt erdészeti támogatások részletes ismertetésével várja az érdeklődőket. Ez utóbbi programpont ingyenes.Tovább >>>
A kelet-lengyelországi erdőben évek óta nagy problémát jelentenek a szúk, amelyek ellen a kormány úgy akar harcolni, hogy 180 ezer köbméter fát vágnának ki. Ennek a megalapozottságát azonban tudósok, környezetvédők és az Európai Unió is vitatják, még akkor is, ha Jan Szyszko környezetvédelmi miniszter szerint a fakivágás a szigorúan védett területeket nem fogja érinteni, írja a Reuters.Tovább >>>
Természetesen az idei évben sem marad el a népszerű STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság, amely 2016-ban is öt regionális versennyel várja a favágókat, hogy a legjobb csapatok az őszi országos döntőn küzdhessenek meg egymással. Az Erdő-Mező Online és Magazin a tavalyihoz hasonlóan idén is részt vesz ezeken az eseményeken. Ezúttal Ásotthalom, Orfű, Keszeg, Bükkzsérc és Göbösmajor várja a fakitermelőket.Tovább >>>
Az ipari faültetvények telepítéséről és azok ápolásáról tartott gyakorlati szakmai bemutatót március 22-én a Magyar Biomassza Szövetség és a Vadex Mezőföldi Zrt. Sárosdon, ahol az állami erdőgazdaság ezekben a napokban is nemes nyarat valamint akácot ültet ipari célokra. Mint kiderült, az erdőtelepítési pályázat néhány héten belül megjelenhet.Tovább >>>
Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Az erdőgazdálkodási potenciálban okozott erdőkárok helyreállítása” című (VP5-8.4.1.-16 kódszámú) felhívás dokumentációja.Tovább >>>
Puskás Zoltán, a Sefag Zrt. Barcsi Erdészetének igazgatója kapta idén a Somogyi Erdőkért aranygyűrűt. Rajta kívül az állami erdőgazdaság további 11 dolgozója vehetett át oklevelet munkája elismeréseként - adta hírül a kapos.hu regionális hírportál.Tovább >>>
A 2015-ös erdő- és vegetációtűz szezonban több, mint 5300 szabadterületi tűzeset keletkezett, összesen mintegy 50 millió négyzetméter erdős és nem erdős területet érintve. A korábbi évekhez hasonlóan a kiemelten tűzveszélyes tavaszi időszakban (március-április) keletkezett a tüzek 53%-a, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szeretné felhívni mind a kirándulók, mind a gazdálkodók figyelmét, hogy szabadtéri tűzgyújtáskor mindig óvatosan, körültekintően és a szabályok betartásával járjanak el!Tovább >>>
Április 9-én fakitermelő versenyt rendez a Vértesi Erdő Zrt., Császár Község Önkormányzata és az Agrogold-STIHL Szakkereskedés Császáron, az Egresi-réten. A szervezők április 7-ig várják a fakitermelők jelentkezését - akár azokét is, akik most először versenyeznének.Tovább >>>
Kedden mindössze egy munkagép dolgozott Bőszénfa környékén, de az sem sokáig. Az enyhe tél és a rendkívül sok csapadék miatt az utak ugyanis feláztak és járhatatlanná váltak. Annyira, hogy soktonnás rakományával alig tudott kijönni az erdőből. A fakitermelés most egy hónapos csúszásban van. Ráadásul egyelőre azt sem tudják kiszállítani, amit kivágtak.Tovább >>>
Eladó egy Timberjack 1410 forwarder az Erdő-Mező olvasójától. Az 1999-es gyártmányú, eddig 8600 üzemórát dolgozó, távirányítós csörlővel ellátott gép platója nyújtható és egy mozdulattal levehető, a daru 10 méteres, a hátfal emelhető.Tovább >>>
Nem csupán a ménesbirtokot kell újraszervezni, hanem egy mintagazdaságot létrehozva az egész települést reorganizáló programot kell indítani Mezőhegyesen, annak érdekében, hogy a várost és a térséget megmentsük a leszakadástól - közölte Lázár János hétfőn az MTI-vel. A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság a lótenyésztés és más haszonállatok tenyésztése mellett a növénytermesztést, a gépesítési és öntözési technológiákat, valamint az erdő- és vadgazdálkodást középpontba állító mintagazdaság lesz.Tovább >>>
Sok más kérdés mellett az erdőgazdálkodásról is volt szó az interpellációk között hétfőn az Országgyűlésben. Sallai R. Benedek (LMP) bírálta az erdővédelmi törvény felülvizsgálatának társadalmi vitán lévő koncepcióját. Értékelése szerint szűk látókörű gazdasági érdekek alapján írnák át a törvényt, megpróbálják a szabályozást felpuhítani, hogy a fakitermelés olcsón maximalizálható legyen.Tovább >>>
libertatea.ro[/caption] Mintegy 1500 erdész tüntetett szerdán Bukarestben, a kormány épülete előtt a faanyag értékesítésére vonatkozó, 2015/924-es számú határozat miatt, amely állításuk szerint egyrészt korlátozza a Romsilva állami erdészet kitermelői és feldolgozói tevékenységét, egyes cikkelyei ugyanakkor ellentmondanak az alkotmánynak, illetve az erdészeti törvénynek.A tiltakozás résztvevői – akiknek többsége a Romsilva alkalmazottja – a kormányhatározat azonnali módosítását követelték a kabinettől, emellett állami támogatást kértek az erdőtulajdonosok számára a nem fenntartható kitermelés visszaszorítása érdekében.Tovább >>>