Ernő napja
Bakó Norbert a múlt hétvégi, Ausztriában, Tirolban megrendezett STIHL Timbersports ifjúsági világbajnokságon a legjobb nyolc között az ötödik helyen végzett. Az Erdő-Mező már a verseny előtt megszólaltatta a fiatal magyar sportfavágót, aki akkor portálunknak elmondta, hogy komoly derékfájdalmakkal bajlódik. A sérülés végül rányomta a bélyegét a teljesítményére, az ötödik hely azonban így is nagyszerű eredmény. Bakó Norbert néhány nappal a verseny után ismét nyilatkozott az Erdő-Mezőnek.Tovább >>>
Május 28-án, kellemes nyári melegben rendezték meg a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság Budapest környéki regionális fordulóját, a Keszegi Favágó Versenyt, amelyen 21 csapat mérte össze tudását. A tét ezúttal is nagy volt: az, hogy melyik a hat gárda jut tovább a szeptemberi országos döntőbe. A napot végül a mostanában verhetetlen Vértesi Erdő Zrt. I. csapata zárta a legsikeresebben, mögöttük a Hanyi Hódok és a Pilisi Parkerdő Zrt. - Frainetto Kft. állhatott a dobogóra.Tovább >>>
Az illegális fakitermelés jelenti a legnagyobb problémát a faanyag kereskedelmi lánc szereplőinek – derült ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) február végén elvégzett kérdőíves felméréséből. A felmérés többek között a hatóság ellenőrzéseinek tervezését segíti. Emellett a NÉBIH a tudatos vásárlói magatartás elterjedését segítő széles körű tájékoztató programot is indít.Tovább >>>
A tavalyi dobogós eredményt ugyan nem sikerült megismételnie, sérüléssel bajlódva azonban így is az ötödik helyen végzett Bakó Norbert a STIHL Timbersports ifjúsági világbajnokságon május 25-én, ahol a francia, a hazai pályán versenyző osztrák és a cseh sportfavágókat tudta maga mögé utasítani. A Rookie VB-t végül a kanadai Ben Cumberland nyerte meg, mögötte az ausztrál Andrew Kelly, harmadikként pedig az amerikai Ben Kniceley végzett. Egyetlen európaiként az utolsó pillanatban a spanyol Iker Vicente tudta megelőzni a magyar versenyzőt, aki két fordulón keresztül a negyedik helyen állt.Tovább >>>
Ahogy arról az Erdő-Mező Online és Magazin már beszámolt, május 25-én az osztrák Alpokban, Tirolban csapnak össze a világ legjobb ifjúsági sportfavágói. Magyarországot nagy tehetségünk, Bakó Norbert képviseli, rajta kívül további hét nemzet képviselteti magát a Rookie VB-n: Ausztrália, az Egyesület Államok, Spanyolország, Csehország, Franciaország, Kanada és a házigazda Ausztria. A 18:30-kor kezdődő versenyt most az Erdő-Mező honlapján is követheti. Hajrá Norbi!Tovább >>>
Bakó Norbert sportfavágó május 25-én a STIHL Timbersports széria tiroli világbajnokságán versenyez majd a fiatalok összecsapásán. A Rookie VB-re nyolc nemzet legjobb ifjúsági sportfavágói kaptak meghívást, Magyarország mellett Ausztrália, az Egyesület Államok, Spanyolország, Csehország, Franciaország, Kanada és a házigazda Ausztria képviselteti magát az osztrák Alpokban. Bakó Norbert az ifi VB előtti estén adott villáminterjút az Erdő-Mezőnek, amely során beszélt sérüléséről, a verseny menetrendjéről, és a céljairól is.Tovább >>>
Csodálatos környezetben, a Mecsek egyik legszebb részén, Orfűn rendezte meg a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság második, dél-dunántúli fordulóját a Mecsekerdő Zrt. Május 7-én az állami erdőgazdaságok diadalát hozta a megmérettetés miután a dobogóra a SEFAG Zrt – KNT, a Mecsekerdő Zrt – Ritrovi Kft. valamint a Zalaerdő Zrt. csapata állhatott fel. Pontosabban állhatott volna, ha az eredményhirdetést nem mossa el az eső...Tovább >>>
A világ legerősebb és legférfiasabb sportolói találkoznak jövő héten Tirolban, St. Johannban a STIHL Timbersports Champions Trophyn. A sportfavágó világverseny előtt egy nappal pedig a világ nyolc legjobb ifjúsági versenyzője mérkőzik meg egymással, közöttük lesz a magyar Bakó Norbert is, aki tavaly, ugyanezen az eseményen ezüstérmes lett. Ezzel az eredménnyel az idén is elégedett lenne.Tovább >>>
A 2016-os STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság következő fordulója május 28-án, a Nógrád megyei Keszegen lesz. A XV. STIHL Fakitermelő Bajnoksággal párhuzamosan rendezik meg a VII. Keszegi Favágó Versenyt, amelyen számos érdekes programmal várják az érdeklődőket - még a gyereknapot is megünnepelhetik a családok. Lesz többek között láncfűrészes fafaragás, STIHL Timbersports bemutató, íjászat, erdészeti gépbemutatók, intarziakészítés, és a bognár foglalkozást is bemutatják. A rendezvény médiatámogatója az Erdő-Mező Online! Tovább >>>
Weimer erdészeti daruk és kihordó kocsik valamint Rabaud Xylog kombinált tűzifa daraboló- és hasító gépek - fűrészelés, hasítás és rakodás egy menetben.Tovább >>>
Április közepén Ásotthalmon vette kezdetét a 2016-os STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság, amelynek következő fordulója május 7-én, szombaton lesz a Mecsekben, Orfűn. A harmadik regionális versenyt hagyományosan a Nógrád megyei Keszegen tartják, amely ezúttal még több izgalmas kísérőprogramokkal várja az érdeklődőket, hiszen május 28-án gyereknappal is összekötik a rendezvényt.Tovább >>>
Adjon véleményt május 4-én délig az erdei hengeresfa EUTR-nek megfelelő szállítójegy tervezetre a FAGOSZ titkárság részére.Tovább >>>
A NÉBIH Erdészeti Igazgatósága felhívja az erdészeti szakirányítók figyelmét, hogy az Országos Erdőkár Nyilvántartási Rendszer (OENyR) 2016. II. negyedéves kárbejelentő lapjainak leadási határideje 2016. július 8.Tovább >>>
Magyarországon a magyar diákok 2010 óta vesznek részt a "Young People in European Forests" (YPEF) nemzetközi tanulmányi versenyben, amely az európai erdőkről, erdőgazdálkodásról, és Európa erdeinek természeti értékeiről szól.Tovább >>>