Zéno napja
A Rail Cargo Carrier–Romania (RCC–RO) és a Rail Cargo Hungaria (RCH) sikeres együttműködésével rekordidejű futásteljesítményt ért el az a tesztvonat, amely a csehországi Hodonin és a romániai Vintu de Jos között bonyolít fafuvarozást. A szerelvény a fordulót Szolnoktól Szolnokig – beleértve a csehországi berakást és a romániai kirakást – a tavalyi évben megszokott 17 nap helyett öt nap és három óra alatt teljesítette.Tovább >>>
A Közös Agrárpolitika jövőjének alakítása, valamint erdészeti kérdések voltak a főbb témák a Visegrádi Együttműködés agrárminisztereinek Bulgáriával, Horvátországgal, Szlovéniával és Romániával kibővített prágai találkozásán, amelyen az Európai Unió Tanácsának elnökségét adó Finnország is részt vett - közölte az Agrárminisztérium (AM) szombaton az MTI-vel.Tovább >>>
Újra terjed az afrikai sertéspestis a kelet-morvaországi Zlín régióban - jelentette pénteken a közszolgálati cseh hírtelevízió (CT24). A közlés szerint a helyi lakosság az utóbbi napokban legalább hét vaddisznótetemet talált azon a területen kívül, amelyet tavaly nyáron elektromos kerítéssel vettek körül. A zárt terület mintegy 40 négyzetkilométer nagyságú és tucatnyi települést foglal magába. Az állatok feltehetően a járványnak estek áldozatul.Tovább >>>
Hat európai ország összefogott a kontinensen élő hiúzok megmentése érdekében.Tovább >>>
Magyar kezdeményezésre, öt tagállam hatóságainak részvételével első alkalommal szerveztek a régióban szakértői szintű egyeztetést a faanyag kereskedelmi lánc ellenőrzéseknél alkalmazott módszerekről és a vizsgálati tapasztalatokról. A konferencia házigazdája a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) volt. A rendezvény egyik nagy eredménye, hogy a szakemberek kidolgozták a gyors információátadás és a közös ellenőrzések végrehajtásának részleteit, melyekkel hatékonyan visszaszorítható az illegálisan kitermelt, valamint a feketén értékesített fa forgalomba hozatala.Tovább >>>
Gondokat okoznak a túlságosan elszaporodott vaddisznók Csehországban, amelyek a könnyebb élelemszerzés céljából egyre gyakrabban kószálnak a nagyvárosok peremkerületeiben, olykor riadalmat okozva a lakosság körében.Tovább >>>
Intézkedéscsomagot fogadott el hétfőn a cseh kormány, hogy felkészítse Csehországot a klímaváltozás várható következményeire, a programra Prága 2020-ig több mint 1,2 milliárd koronát (13,8 milliárd forint) tervez fordítani.Tovább >>>
Április 11. és 16. között rendezték meg a 30. Forestry Versatility versenyt, amelynek tradicionálisan a brünni Mendel Egyetem adott otthont. A megmérettetésre 9 ország 10 csapata nevezett be, így összesen 40 aktív erdőmérnök hallgató mérhette össze tudását, tapasztalatát. A Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Karának első helyezést elérő csapatát a következő hallgatók alkották: Török Tímea, Deák István, Hosszú Csaba, Tima Gábor.Tovább >>>
Szokatlanul súlyos levéltetűjárvány pusztítja a szúrós lucfenyőket Észak-Csehországban. Míg a hegyvidéki lucfenyők ellenállnak a járványnak, addig a városokban és a falvakban a 20-40 éve kiültetett szúrós lucok mintegy fele már elpusztult - írta a Lidové Noviny című cseh napilap kedden.Tovább >>>
Javában tart a csehországi TECHAGRO mezőgazdasági kiállítás Brnóban, ahol a Silva Regina erdészeti és vadászati rendezvényt is egy időben, egy helyen tartják. Több tíz éves motorfűrészek, új forwarderek, vadászpuskák és egyéb érdekességek várják a látogatókat.Tovább >>>