Zéno napja
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a 22-ből a még hiányzó 10 állami erdőgazdaság ellenőrzését is befejezte, általánosságban hasonló hibákat tárt fel valamennyinél: a társaságok a vagyonkezelési szerződéseket nem aktualizálták, az erdőgazdaságok a vagyonkezelésükben lévő állami erdők értékét nem szerepeltették a mérlegeikben, a vagyonkezelésbe vett eszközöket pedig nem mutatták be a kiegészítő mellékletben mérlegtételek szerinti megbontásban.Tovább >>>
Az év legmelegebb napjainak egyikén, július 18-án rendezték meg a VII. Keszegi Favágó Versenyt, amely egyben a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság negyedik regionális fordulója volt 2015-ben. A nap végén újabb hat csapat szerzett indulási jogot a szeptemberi OMÉK idejére meghirdetett döntőre.Tovább >>>
Március 23-án, hétfőn a szombati Erdők Nemzetközi Napjához kapcsolódva a Földművelésügyi Minisztériumban kitüntetéseket adott át Fazekas Sándor miniszter. A március 15-i ünnepségek és díjátadók után tehát ismét több szakmabeli kollégára büszkék lehetünk!Tovább >>>
Erdőségeink békéje és természeti kincseink megóvása érdekében évek óta sikeresen működnek együtt a bakonyvidéki erdőgazdaságok a rendőrséggel. Az elmúlt év eredményeiről tartottak 2015. január 16-án 10 órai kezdettel sajtótájékoztatót Veszprémben.Tovább >>>
Fedezd fel az erdőt az erdészekkel! - ezzel a jelmondattal indult hétfőn az 1997 óta megszervezett Erdők Hete.Tovább >>>
Különösen ritka és értékes német kitüntetésben részesült Keresztes György május 9-én. A Budapesti Erdőgazdaság Zrt. vezérigazgató-helyettese, az OEE Budapesti (HM) Helyi Csoport elnöke a JOHANN-MATTHÄUS-BECHSTEIN érmet kapta meg a Thüringiai Erdészeti Egyesülettől.Tovább >>>
A szakértők idén ismét gyapjaslepke invázióra készültek, ezért megtették a szükséges lépéseket. A tömeges szaporodásuk megállítása érdekében napokon keresztül permeteztek. A beavatkozás hatásos volt.Tovább >>>
Fokozott ellenőrzést tartott a megye erdeiben a Veszprém Megyei Rendőr Főkapitányság a társhatóságok és az erdészetek munkatársainak bevonásával.Tovább >>>
Megváltozott három erdőgazdaság megnevezése, megszűnt az Országos Erdő Tanács, módosult, kiegészült az erdőtörvény.Tovább >>>