Zéno napja
Vadmacska kölyköt találtak az ősszel a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság területén. A legyengült állatot – befogását követően – a természetvédelem munkatársai haladéktalanul a vadmacska fajmegőrzési programban együttműködő partnerükhöz, a Budakeszi Vadasparkba szállították, ahol megkapta a szükséges állatorvosi kezeléseket és azóta probléma nélkül cseperedik. Az időközben elvégzett genetikai vizsgálat alapján bebizonyosodott: a kis kandúr tisztavérű vadmacska.Tovább >>>
A Budakeszi Vadasparkban idén több agrártudományi, állatorvosi és természettudományi felsőoktatási intézmény tartott kihelyezett órákat, amelyek keretében a Vadaspark egyik szakembere osztotta meg a hallgatókkal tapasztalatait, ismereteit. Az interaktív foglalkozásokon egyebek mellett a modern állatkertek és vadasparkok szerepét, valamint az állatok természetes viselkedését tanulmányozhatták az egyetemisták.Tovább >>>
Tizenhat kilós gombát talált Selmeczi László gombaszakértő vasárnap Pósteleken. Az óriás likacsosgomba átlagosan kettő és négy kilogramm közötti súlyt éri el, így ez a mostani igazi rekordernek számít, ráadásul úgy, hogy a múlt héten rendkívül meleg és száraz volt az időjárás.Tovább >>>
Ezen a héten is jelentkezünk közjóléti híradóval az Erdeiprogramok.hu honlapunk információiból szemezgetve, az élményekben gazdag magyar erdőkből. Ezúttal többek között a Budakeszi Vadasparkban átadott vadászati tanösvényről, a Bakonyerdő Zrt. felújított vadászházáról, a Böddi-szék kameracsapdájáról szóló bejegyzéseinket ajánljuk figyelmébe! ERDEI PROGRAMOK TÁRSHONLAPUNKON >>>
Ezen a héten hiánypótló, egyészen egyedi szabadidőparkot adnak át a gyermekeknek és családoknak a Budakeszi Vadasparkban, amelyet a legkisebbek akár már a következő hétvégén birtokba vehetnek. A tematikus Erdészeti Játszótéren a kalandrá vágyó fiatalok a magyar erdészek másfél évszázados hagyománnyal rendelkező, sokszínű munkáját, az erdőgazdálkodás komplex feladatait és az erdészeti gépeket ismerhetik meg közelebbről.Tovább >>>
Ezen a héten is jelentkezünk közjóléti híradóval az Erdeiprogramok.hu honlapunk információiból szemezgetve, az élményekben gazdag magyar erdőkből. Ezúttal többek között a Föld napi programokról, az áprilisi havazásról és az emiatt kialakult veszélyekről, Csömödéri Erdei Vasút szezonnyitásáról, valamint a rhododendronok pompájáról szóló bejegyzéseinket ajánljuk figyelmébe!Tovább >>>
Ezen a héten is jelentkezünk közjóléti híradóval az Erdeiprogramok.hu honlapunk információiból szemezgetve, az élményekben gazdag magyar erdőkből. Ezúttal többek között az MME okostelefonra letölthető kétéltű- és hüllő határozójáról, a tihanyi Őrtorony újbóli megnyitásáról, az Pilis Parkerdő kilátóinak élőképéről, a kemencei erdei kisvasút meghosszabbításáról, az áprilisi Szent György-hegyről, a Zselic új turistaútvonaláról, Ábel gőzös műszaki meghibásodásáról, és a közelgő húsvéti programokról szóló bejegyzéseinket ajánljuk figyelmébe!Tovább >>>
Ezen a héten is jelentkezünk közjóléti híradóval az Erdeiprogramok.hu honlapunk információiból szemezgetve, az élményekben gazdag magyar erdőkből. Ezúttal többek között az újjáéledő vándortábor-programról, a tihanyi Őrtorony kilátó lezárásáról, az árvának tűnő vadállatokról, somogyszobi táborokról, a Piliscsabai Természetjáró Egyesületről, a solymári kökörcsinekről, a budaörsi Kopárokon végzett fakitermelésről, az Erdők Házáról és a medvehagyma gyűjtéséről szóló bejegyzéseinket ajánljuk figyelmébe!Tovább >>>
Ezen a héten is jelentkezünk közjóléti híradóval az Erdeiprogramok.hu honlapunk információiból szemezgetve, az élményekben gazdag magyar erdőkből. Ezúttal többek között a KEFAG Zrt. és a Gilice Erdei Iskola 2017-es programjairól, a Szombathelyi Erdészeti Zrt. állatvédelmi szerepéről, erdőlátogatási korlátozásokról és a Budakeszi Vadaspark új mobilalkalmazásáról szóló bejegyzéseinket ajánljuk figyelmébe!Tovább >>>
Ezen a héten is jelentkezünk közjóléti híradóval az Erdeiprogramok.hu honlapunk információiból szemezgetve, az élményekben gazdag magyar erdőkből. Ezúttal többek között a Vendvidék gyönyörű gombáiról, a Solymári Várról, a Mesztegnyői Állami Erdei Vasút elismeréséről, a Kéktúra III. turistakalauzról, a téli vadetetés fontosságáról, a nemzeti parkok és az állami erdőgazdaságok programjairól szóló bejegyzéseinket ajánljuk figyelmébe!Tovább >>>
Ezen a héten is jelentkezünk közjóléti híradóval az Erdeiprogramok.hu honlapunk információiból szemezgetve, az élményekben gazdag magyar erdőkből. Ezúttal többek között a természetkímélő lovas fakitermelésről, a Sóstói-erdő kiszáradás szélén álló öreg tölgyeiről, a Pilisi Parkerdő Zrt. egyes kilátóinak webkameráiról, egy nyíregyházi őzmentésről, és a SEFAG decemberi programjairól szóló cikkeinket ajánljuk figyelmébe!Tovább >>>
Ezen a héten is jelentkezünk közjóléti híradóval az Erdeiprogramok.hu honlapunk információiból szemezgetve. Ezúttal többek között a Pilisi Parkerdő Zrt. erdőlátogatási korlátozásairól, az északról megérkező ragadozó madarakról, az Év Rovara 2017 szavazásról, a Pálházi és a Lillafüredi Állami Erdei Vasút téli menetrendjéről szóló cikkeinket ajánljuk figyelmébe!Tovább >>>
Ezen a héten is jelentkezünk közjóléti híradóval az Erdeiprogramok.hu honlapunk információiból szemezgetve. Ezúttal többek között a Prédikálószéki-kilátó átadásáról, a bakonyi Római-fürdő kirándulóhelyről, a Duna-Dráva Nemzeti Parkban kezdődő munkálatokról, egy különleges állathang-utánzó pályázatról szóló cikkeinket ajánljuk figyelmébe!Tovább >>>
Szeptember 27-én hirdették ki a Földművelésügyi Minisztérium és a Magyar Turisztikai Ügynökség közös, „Az év ökoturisztikai létesítménye 2016” pályázatának győzteseit. A díjazottak között ezúttal közvetlenül két állami erdőgazdaság szerepel, hiszen a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Tapolcai-tavasbarlang Látogatóközpontja mellett megosztott első helyet szerzett látogatóközpont kategóriában a Gemenc Zrt. Pörbölyi Ökoturisztikai Központja.Tovább >>>
Ezen a héten is jelentkezünk közjóléti híradóval az Erdeiprogramok.hu honlapunk információiból szemezgetve. Ezúttal többek között a KAEG Zrt. új erdei iskolájáról, a Soproni Parkerdőben létesített vadgazdálkodást bemutató tanösvényről, az Év Fája szavazásról, az Északerdő Zrt. dallamvonatáról szóló cikkeinket ajánljuk figyelmébe! Tovább >>>