Marcell napja
A Zalaerdő Zrt. nyilvános árverést tart 2015. július 14-én Nagykanizsa-Bajcsán, 2015. július 15-én Csömödérben és Lentiben. Az árveréseken erdészeti és faipari gépek (traktor, forwarder, daru, rakodógép, hasítógép, stb.) kerülnek kalapács alá.Tovább >>>
A magyar erdők a nemzet közös örökségének részét képzik, melyek védelme és fenntartása mindannyiunk kötelessége-jelentette ki Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a Bakonyerdő Zrt. által megvalósított Padkűi kilátó ünnepélyes átadásán.Tovább >>>
Az összefogás fontosságát hangsúlyozták az árvíz elleni védekezésben a II. Erdő-víz konferencia résztvevői kedden Szolnokon, amelyen megvitatták a hullámtérben található erdőállományokkal kapcsolatos vizsgálati eredményeket, a környezetbiztonság javításához szükséges feladatokat, illetve a társadalmi hatásokat is figyelembe vevő változtatási lehetőségeket.Tovább >>>
Május végén tartott szakmai találkozót az Erdészeti és Energetikai Szaporítóanyag Terméktanács a Somogy megyei Nagyatádon és Horvátországban, amire az Erdő-Mező is meghívást kapott. A határon túli szakmai program sok tanulsággal szolgált a hazai csemetetermesztőknek, kereskedőknek és erdészeknek.Tovább >>>
Medve sebesített meg hétfőn egy pásztort a székelyföldi Csíkdánfalva közelében – közölte a Székelyhon portál.Tovább >>>
Az Országos Magyar Vadászati Védegylet Országos Választmánya június 19-ei, lovasberényi ülésén újraválasztotta a szervezetet 2010 óta irányító tisztségviselőket és a felügyelőbizottság tagjait. Csak ez utóbbi összetételében történt változás, és ellenjelöltek egyik posztért sem indultak. Az OMVV elnöke a következő öt évben is a küldöttek teljes bizalmát élvező dr. Semjén Zsolt lesz.Tovább >>>
A XIX. Nemzetközi Erdészeti és Faipari Sportnapok résztvevői nemcsak a munkában, de a sportban is bizonyítottak – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az esemény fővédnökeként a megnyitó ünnepségen Székesfehérváron.Tovább >>>
A már több évesnek mondható együttműködés részeként a Szlovák Erdészeti Csemetetermesztők Egyesületének éves szakmai konferenciájára hívták meg az Erdészeti és Energetikai Szaporítóanyag Terméktanács (EESZT) elnökségét és a NAKI-ERTI képviseletét.Tovább >>>
Június 18-án hivatalosan is bemutatkozik a Buenos Aires-i Autószalonon a Renault új pickupja, amely később várhatóan a Dacia emblémát is megkapja.Tovább >>>
Hamarosan megkezdődik a parlagfű virágzása, amely számos allergiában szenvedő életét megkeseríti. Az allergén gyomnövény elleni védekezést még a virágzás előtt el kell kezdeni, ezért a Földművelésügyi Minisztérium felhívja a földhasználók, földtulajdonosok figyelmét, hogy tegyenek eleget a jogszabályban foglalt kötelezettségüknek, ellenőrizék és tegyék rendbe területeiket.Tovább >>>
Vadorzók áldozata lehetett Udvarhelyszéken egy nyomkövető rendszerrel ellátott barnamedve – legalábbis erre utalnak azok a történések és vizsgálatok, melyekről szerdán tájékoztatott a Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület.Tovább >>>
Vádemelést javasol a rendőrség egy 54 éves férfi és tíz társa ellen, akik tavaly májusban kilőttek egy barna medvét egy Salgótarjánhoz tartozó erdőben - erről a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatta kedden az MTI-t. Magyarországon a barna medve védett állat.Tovább >>>
A képviselőház plénuma szerdán, május 20-án elutasította az államelnök azon kérelmét, hogy tárgyalja újra az erdészeti törvényt.Tovább >>>
Sajtótájékoztatón mutatta be május 21-én dr. Bitay Márton Örs, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára a készülő jogszabály koncepcióját, és ezzel elindult a törvény társadalmi egyeztetése is.Tovább >>>