Zéno napja
12 000 köbméter hengeresfa, valamint 9000 köbméter szelvényáru feldolgozását tervezi a SEFAG Zrt. újonnan felépített, 1200 négyzetméteres, hőszigetelt üzemcsarnokában, amelyet szerda délelőtt adtak át a Csurgói Faipari Gyár területén. Az ünnepség után a résztvevők - így az Erdő-Mező csapata is - megtekinthették, hogy miként dolgoznak az új gépek, többek között a hidrosztatikus kocsimozgatással ellátott Primultini 1300 SGF rönkhasító szalagfűrész.Tovább >>>
A Magyar Szakszervezeti Szövetség Év Munkáltatója Díjában részesült a SEFAG Zrt. csütörtök délután - számolt be a hírről a kapos.hu regionális portál.Tovább >>>
Kedden nemcsak a Földművelésügyi Minisztériumban adtak át díjakat erdész szakembereknek, az erdőért sokat dolgozó személyeknek. Március 21-én a SEFAG Zrt. központja adott otthont az immár hagyományosnak mondható ünnepségnek, amit az állami erdőgazdaság évente az Erdők Nemzetközi Napja alkalmából tart meg. A rendezvényen minden alkalommal elismerik azok munkáját, akik kiemelkedőt tettek a somogyi erdőkért. Ez 2017-ben sem volt másképp.Tovább >>>
"Azt gondolom, hogy a 2016. esztendőt is megelégedéssel nyugtázhatjuk". Ezt a SEFAG Zrt. vezérigazgatója, Barkóczi István, az állami erdőgazdaság negyed évente megjelenő társasági és közéleti lapjában írta. Az Erdőkerülő újságban olvasható évértékelőjében a vezérigazgató köszönetet mondott minden munkavállalójuknak.Tovább >>>
A katasztrófavédelem számos munkatársa és a testülettel együttműködő több szervezet képviselője vehetett át elismerést a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tűzoltónapi ünnepélyes állománygyűlésén. Köztük volt Barkóczi István, a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. vezérigazgatója is.Tovább >>>
Megkapta a műszaki használatba vételi engedélyt a SEFAG Zrt. Csurgói Faipari Gyáregységében létesített új, fedett tárolószín. Létesítését a vállalat 30 millió Ft-os költségvetéssel, saját forrásból oldotta meg. Ezzel 1 milliárd Ft-os beruházási szintet is meghaladták a Gyár fejlesztései az utóbbi tíz évben.Tovább >>>
2013. szeptember 12-én a Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Területi Bizottságának (MTA PAB) székházában a munkabizottság megtartotta első ülését.Tovább >>>