Keresési találatok erre a cimkére: Amerikai Erdészeti Szolgálat

Makkgyűjtési akció a Kaszó Zrt. területén

A KASZÓ Zrt. makkgyűjtési akciót hirdet saját erdeiben. Makkot gyűjteni kizárólag írásos engedéllyel lehet, amelyet a kerületvezető erdészektől kell kérni. A makk leadása kizárólag a Bördeci csemetekertben engedélyezett!Tovább >>>

Valtra, Fendt, Steyr, John Deere? - Melyik erőgép lesz az Év Traktora 2016-ban? (+KÉPEK)

A válaszra még november 8-ig várni kell, hiszen az eredményhirdetés az Agritechnica kiállításon lesz. Azt azonban már tudni lehet, hogy mely erőgépek pályáznak a kitüntetésre. Az "Év Traktora 2016" cím mellett természetesen idén is átadják az "Év Speciális Traktora 2016" és az "Év Dizájn Traktora 2016" címet is. Sőt, idén először egy külön kategória is lesz azoknak az univerzális farm traktoroknak, melyek 8500 kg-nál könnyebbek, teljesítményük 70-130 LE közötti és 4-hengeres motorral rendelkeznek.Tovább >>>

Négy férfit temetett maga alá a traktor, meghalt egy erdész is

Több mint egy órán át tartott, míg a mentők megtalálták azt a felborult traktort, ami négy férfit temetett maga alá Szlovákiában, Vyšné Ladičkovce községében. A Parameter.sk szerint a balesetben két férfi meghalt.Tovább >>>

Magyar Idők: A Földművelésügyi Minisztérium kiáll az állami erdőgazdaságok mellett

Kiáll az irányítása alá tartozó állami erdészeti társaságok mellett a Földművelésügyi Minisztérium. A tárca jelezte: egyelőre nem kapták kézhez az ominózus vizsgálati jelentést, ugyanakkor, ha bármilyen visszaélés napvilágra kerül, a minisztérium az előírások szerint jár el. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal korábban a Magyar Időkhöz került feljegyzése ellen az erdészetek is tiltakoztak, az abban foglalt vádakat alaptalannak tartják.Tovább >>>

Vadászkutyák, madarak és trófeák az V. Székelyföldi Vadásznapokról (+KÉPEK)

Október 10-én színes programokkal várta a látogatókat Szejkefürdőn az V. Székelyföldi Vadásznapok rendezvénysorozat, amit Kovászna megye után ezúttal Hargita megyében rendeztek meg. A helyi vadászok trófeái, és a különféle portékák mellett táncosok, vadászkutyások és solymászok is szórakoztatták a közönséget. A környékbeli vadászegyesületek mindeközben főzőverseny során mutathatták meg, mit is tudnak. A kiváló hangulatú rendezvényről az Erdő-Mező hamarosan kisfilmet is közöl, addig pedig fotóinkon keresztül mutatjuk be, hogy szombaton milyen volt a Székelyföldi Vadásznapok Szejkefürdőn. Tovább >>>

Szejkefürdőn alakult meg a Székelyföldi Vadász Egyesületek Föderációja

Október 9-én Szejkefürdőn 11 vadászegyesület részvételével megalakult a Székelyföldi Vadász Egyesületek Föderációja, amely a helyi vadgazdálkodók érdekeit hivatott szolgálni. A helyszín és az időpont nem véletlen, hiszen ezen a hétvégén tartják a Székelyföldi Vadásznapokat Székelyudvarhely mellett.Tovább >>>

Tiltakoznak az állami erdőgazdaságok a korrupciós ügyekről szóló híradások ellen

Csütörtök reggel a Magyar Idők kormányközeli hírportál információra hivatkozva az Erdő-Mező Online honlapján is megjelent a cikk, miszerint több állami erdőgazdaság esetében súlyos visszaéléseket talált Kormányzati Ellenőrzési Hivatal. A mai miniszteri értekezleten született döntés alapján az érintett társaságok az alábbi közleményt adták ki.Tovább >>>

Akadozó visszaszolgáltatás – Ellenőrzéssel ösztönöz a Kovászna megyei prefektus

Még mindig sok a hiányosság Háromszéken a visszaszolgáltatások területén, és mivel év végével újabb határidő közeleg, a prefektúra kiszállásokkal kívánja munkára ösztönözni a polgármestereket. Sebastian Cucu kormánybiztos tegnap sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a kormány utasítása szerint december 31-ig véglegesíteni kellene a folyamatot, terepmunkájukkal nem riogatni vagy büntetni akarják az elöljárókat, inkább segíteni szeretnének, ahol tudnak.Tovább >>>

Súlyos visszaélések történtek az állami erdőgazdaságoknál - Lázár rendkívüli ellenőrzést rendelt el

A menedzsmentek minden évben komoly összeget vehetettek fel jutalomként. Információink szerint a súlyos megállapítások nyomán Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter azonnali és rendkívüli ellenőrzést rendelt el a többi erdészetnél is.Tovább >>>

Együttes erővel jobban tudnak hatni a törvényhozókra - Beszélgetés a Székelyföldi Vadásznapok előtt

Érdekvédelmi szervezetet hoznának létre Székelyföld vadásztársaságai október 9-én, Székelyudvarhelyen, a Székely Vadásznapok alkalmából. A cél az, hogy a Föderáció képviselje a térség vadgazdálkodóinak érdekét. A hétvégi, szejkefürdői rendezvényről, és az érdekvédelmi szervezet létrehozásáról Marmureanu-Biro Leonarddal, a „Nagyküküllő" Vadász és Horgász Egyesület igazgatójával beszélgettünk.Tovább >>>

Erdészeti gépek a gyakorlatban - AustroFoma 2015 (KÉPEK)

Október 6-án megnyitott Európa egyik legrangosabb erdészeti kiállítása, az AustroFoma. Négy év után ismét gépbemutatók várják a látogatókat a festői környezetben a német és a cseh határ közelében. John Deere, Ponsse, Komatsu, Hittner, Maxwald, Valtra, Jenz, Fendt, Steyr, és még sorolhatnánk a márkákat. Képek az osztrák AustroFoma erdészeti kiállításról!Tovább >>>

Magánerdők Magyarország vidékfejlesztési programjában - Megkezdődött a MEGOSZ nagyrendezvénye (+KÉPEK)

Nagy érdeklődés mellett nyitották meg a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségének idei nagyrendezvényét Budapesten. A 2015-ös program mottója: Magánerdők Magyarország vidékfejlesztési programjában.Tovább >>>

Így vágták a fát esőben a STIHL fakitermelő verseny döntősei (+VIDEÓ)

Még a Gledícia Kft. teherautóinak kerekei is nehezen bírták a munkát pénteken, a budakeszi Szilfa-tisztáson. A szakadó esőben és sárban ugyanakkor a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság döntőjének szervezői és versenyzői egyaránt helytálltak. Az időjárás miatt egy rövidített, ám így is izgalmakkal teli megmérettetésen vehetett részt az a 41 csapat, amely az 5 regionális fordulóból és az országos tűzoltó fakitermelő versenyről bejutott tovább az idei döntőbe, amit végül a Sopronban már júniusban diadalmaskodó Vértesi Erdő Zrt. csapata nyert meg.Tovább >>>

<< < 72.933333333333. / 130. oldal > >>