Keresési találatok erre a cimkére: Amazonas

Több tízmillió fa van veszélyben Kaliforniában

Egész erdőket fenyeget pusztulással a 2011 óta tartó aszály Kaliforniában - állapították meg szakemberek, akik szerint több a fák elhalását okozhatja a vízhiány és a magas hőmérséklet.Tovább >>>

Év végéig mintegy 800 milliárd forint forrást fizet ki az MVH

Ebben az évben mintegy 800 milliárd forint forrást fizet ki a gazdálkodóknak a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) - mondta a hivatal elnöke az MTI-nek a 2015-ös év munkáját értékelve.Tovább >>>

Mit kíván a magyar erdőgazdálkodó? - Javaslatok az új erdőtörvényhez

Hónapok óta formálódik az új erdőtörvény a szakma összefogásával. Egyedülálló módon a szakmai szervezetek komoly javaslatcsomaggal is előállhattak a törvényhozók irányába, amellyel kapcsolatban a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége (MEGOSZ) a honlapján tett közzé tájékoztatót, valamint magát a javaslatok listáját is.Tovább >>>

Szi Benedek Sándor kapta a "Gyulaj Zrt.-ért" gyűrűt

2015. december 17-én rendezték meg a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. hagyományos évzáró ünnepségét. Az estét Gőbölös Péter vezérigazgató évértékelő beszédével nyitotta meg, melyben megköszönte az állami Zrt. kollektívájának az elvégzett becsületes munkáját, mellyel a cég a rábízott talentumokat kamatoztatta.Tovább >>>

A MEGOSZ tájékoztató rendezvényt tart a magánerdős közfoglalkoztatás aktuális kérdéseiről

A MEGOSZ 2016 elején, január 12-én tájékoztató rendezvényt szervez a magánerdős közfoglalkoztatás aktuális kérdéseiről az Erdészeti Információs Központban.Tovább >>>

Távolsági rönkszállításra keres partnert az Ipoly Erdő Zrt.

Az Ipoly Erdő Zrt. pályázatot hirdet 2016 évi távolsági szállítási feladatainak elvégzésére. A kiírt pályázati feladatok részben vagy egészében pályázhatóak.Tovább >>>

Fenyőfákat adományoz templomoknak, rászoruló családoknak a Mecsekerdő Zrt.

Ahogy több évtizede minden évben, karácsony közeledtével idén is fenyőfát adományoz rászoruló családoknak, szervezeteknek, intézményeknek, egyházaknak a Mecsekerdő Zrt. A megajándékozottak között iskolák, hivatalok, egészségügyi intézmények, alapítványok, egyesületek is szerepelnek, amelyek főként a közösségi terekben állítják fel a fákat, hogy ezzel is meghitt pillanatokat, örömet szerezzenek a hozzájuk betérőknek. A Mecsekerdő Zrt. felelősségteljes erdőgazdálkodóként a fákat nem az erdőből vágja ki, hanem kimondottan erre a célra létesített karácsonyfa-telepeken termeli.Tovább >>>

A II. Hungarikum Gálán adták át az elismerő oklevelet a magyar akácfának és akácméznek

A Glattfelder Béla által vezetett Akáckoalíció áldozatos munkájának is köszönhetően a magyar akácfa és akácméz hungarikummá vált, amelyről a Hungarikum Bizottság 2014. május 16-án, Szarvason megtartott ülésén döntött.Tovább >>>

Az új vadászati törvény szigorúbban szabályozza a vadkár megtérítését

Az új vadgazdálkodási törvény új alapokra helyezi és szigorúbban szabályozza a vadkár viselését és megtérítését - hangsúlyozta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke pénteken Budapesten egy sajtótájékoztatóval egybekötött díjátadó ünnepségen.Tovább >>>

Erdő vagy legelő? Bírságra költi a közpénzt Balatonendréd

A bíróság szerint legelő, az erdőfelügyelőség szerint erdő. – Valaki döntse már el, hogy most akkor melyik! – fakad ki Késmárki Tibor balatonendrédi polgármester, mert a kárát egyelőre csak a falu látja a vitának; fizetik a büntetést, hiába tartják jogtalannak, másként ugyanis nem indulhatnának a pályázatokon...Tovább >>>

Mangrove-csemetekertek a Fülöp-szigeteken

A mangrovék jelentős ökológiai és ökonómiai szereppel bírnak a Fülöp-szigeteken. A Környezeti és Természeti Erőforrások Minisztériuma feladatul tűzte ki magának a korábbi mangrove erdők rehabilitációját és ökológiai egyensúlyának sikeres helyreállítását, illetve továbbiak létesítését. Ehhez megfelelő szaporítóanyag-utánpótlásra van szükség.Tovább >>>

Tölgyrönköt értékesít a Szombathelyi Erdészeti Zrt.

A Szombathelyi Erdészeti Zrt. a Sárvári Erdészeti Igazgatóság területén tölgyrönköt (kocsányos és kocsánytalan) értékesít nyilvános, többváltozatú árajánlat-kérési eljárás keretén belül. A vételre ajánlott tölgyrönkök helyszíni megtekintése legkésőbb 2015. december 9. 10 óráig lehetséges munkanapokon 8 és 16 óra között, az adott kapcsolattartóval kötelezően előre egyeztetett időpontban. Az árajánlat benyújtásának határideje 2015. december 9. 13:00, az eredményt legkésőbb december 11-én, 14:00-ig hirdetik ki.Tovább >>>

MVH: Elindulnak az EMVA területalapú erdészeti támogatások kifizetései

December elejétől több mint 10 milliárd forint kifizetése kezdődik meg az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott, területalapú erdészeti támogatások keretében. December második hetében kapják kézhez az érintett gazdák az egyes intézkedésekre vonatkozó támogatási határozatukat, és az utalások is ezen a héten kezdődnek meg.Tovább >>>

Vérüket adták az erdészek Tamásiban

A Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. idén ismét örömmel ajánlotta fel, hogy helyszínt és véradó munkatársat biztosít a véradás rendkívül fontos emberi kötelességvállalásához, be-kapcsolódva az évi mintegy 13 ezer véradó esemény hosszú láncolatába. Tovább >>>

Hogyan lesz a magból fa?

Alföld, magánerdő, fűtésszezon… most (is) bizony az akácról fogok írni. A legtöbb vállalkozó csemetetermesztőtől veszi a csemetét, mi viszont abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy magunknak termeljük meg azt. Így végigkísérhetjük az akácmag útját egészen a kályháig, az emberöltő véges korlátai között.Tovább >>>

<< < 52.933333333333. / 93. oldal > >>