Keresési találatok erre a cimkére: állami erdőgazdaság

Erdőkezelési munkák folynak a Sóstói-erdőben

Munkavégzéssel zárult az óév, és azzal kezdődött az újesztendő is a nyíregyházi Sóstói-erdőben. A NYÍRERDŐ Zrt. Nyíregyházi Erdészetének munkatársai elsőként egy tölgyes erdő nevelővágását végezték el a Tölgyes utcától induló kerékpárút mellett. Tovább >>>

Állami erdőgazdaságok a Grüne Woche kiállításon

A Berlini Vásár területén 2016. január 15. és 24. között 90. alkalommal rendezték meg az Internationale Grüne Woche elnevezésű mezőgazdasági, élelmiszeripari és gasztronómiai kiállítást. Az idei év díszvendégeként Marokkó kapott meghívást. 26 kiállítási csarnokban 125 000 négyzetméter területen mintegy 70 országból érkezett több mint 1 500 kiállító és megközelítőleg félmillió látogató.Tovább >>>

Székelyföld - Papíron kevesebb a vadkár Kovászna megyében

Az elmúlt két évet elemezve elmondható, hogy tavaly csökkent a súlyos vadkárok száma, ennek ellenére sokkal több esetben panaszkodtak, elégedetlenkedtek a gazdák – tájékoztatott érdeklődésünkre Berde Lajos, a Kovászna Megyei Környezetvédelmi Hivatal munkatársa. Azt is elárulta, hogy az előfordulások száma nagyobb, mint amit ők feljegyeztek, ám a gazdák gyakran nem jelentik a károkat a bürokratikus eljárások miatt.Tovább >>>

Hamarosan indul az erdőtörvény módosítása

Hamarosan indul az erdőtörvény átfogó módosítása - mondta Bitay Márton, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) államtitkára a Magyar Hírlapnak adott interjúban, amelyet a napilap szombati száma közölt.Tovább >>>

A Scania rekord megrendelést kapott Angliában - egy erdészeti vállalattól is

A Scania történetének eddigi legnagyobb európai megrendelését kapta. A brit üzemeltető, az Eddie Stobart Limited vállalat, valamint társvállalatai, köztük az erdészeti szegmensben dolgozó A.W. Jenkinson Forest Products, több mint 2000 darab tehergépkocsit rendeltek meg.Tovább >>>

Keserű pirulák vadgazdálkodásunkban - III. rész: Bioindikátorokra alapozott alkalmazkodó gazdálkodás

Az előző cikkben igyekeztem rávilágítani azokra a tényezőkre, amik a vadgazdálkodási célokat befolyásolják. A jelenlegi nagyvadgazdálkodási gyakorlat eszköztára nagyjából kimerül az állományapasztás lehetőségében, amivel vagy akar élni a gazdálkodó, vagy nem (HAJDU 2015/a). Meggyőződésem, hogy ha megoldást szeretnénk találni a kialakult, vélt vagy valós problémáinkra, akkor nem a meglévő módszereink között kell kutakodnunk. Ezért kezdjünk tiszta lappal, vizsgáljuk azokat a tényezőket, melyek az erdő-, mint élőhely együttes esetében a vadgazdálkodást meghatározhatják.Tovább >>>

Keddtől kamionstopot rendeltek el Baranya megyében

Kamionstopot rendeltek el Baranya megyében az ónos eső következtében csúszóssá vált utak miatt kedden kora este - közölte a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján. A megye útjain a 7,5 tonna össztömeget meghaladó tehergépjárművek nem közlekedhetnek.Tovább >>>

A 10 legnépszerűbb erdészeti és vadászati cikkünk 2015-ben

Az Erdő-Mező 2015-ben is tovább növekedett és erősödött. Portálunk hamarosan három éves lesz, előtte azonban elbúcsúzunk 2015-től. Most megmutatjuk, hogy melyek voltak az elmúlt 12 hónap legnépszerűbb erdészeti és vadászati hírei honlapunkon. Az elsőt például több mint 40 000 olvasót ért el, de a többi bejegyzés is öt számjegyű eredménnyel büszkélkedhet. Boldog és sikerekben gazdag újabb közös évet kívánunk minden Olvasónknak 2016-ban is!Tovább >>>

ÁSZ-elnök: az állammenedzsment megújítására feltétlenül szükség van

Szemléletváltást kell megvalósítani az állami és önkormányzati cégek menedzselésében, az állami cégek menedzsmentjének megújítására feltétlenül szükség van - hangsúlyozta Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke az MTI-nek adott év végi interjújában.Tovább >>>

Mit kíván a magyar erdőgazdálkodó? - Javaslatok az új erdőtörvényhez

Hónapok óta formálódik az új erdőtörvény a szakma összefogásával. Egyedülálló módon a szakmai szervezetek komoly javaslatcsomaggal is előállhattak a törvényhozók irányába, amellyel kapcsolatban a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége (MEGOSZ) a honlapján tett közzé tájékoztatót, valamint magát a javaslatok listáját is.Tovább >>>

Távolsági rönkszállításra keres partnert az Ipoly Erdő Zrt.

Az Ipoly Erdő Zrt. pályázatot hirdet 2016 évi távolsági szállítási feladatainak elvégzésére. A kiírt pályázati feladatok részben vagy egészében pályázhatóak.Tovább >>>

Fenyőfákat adományoz templomoknak, rászoruló családoknak a Mecsekerdő Zrt.

Ahogy több évtizede minden évben, karácsony közeledtével idén is fenyőfát adományoz rászoruló családoknak, szervezeteknek, intézményeknek, egyházaknak a Mecsekerdő Zrt. A megajándékozottak között iskolák, hivatalok, egészségügyi intézmények, alapítványok, egyesületek is szerepelnek, amelyek főként a közösségi terekben állítják fel a fákat, hogy ezzel is meghitt pillanatokat, örömet szerezzenek a hozzájuk betérőknek. A Mecsekerdő Zrt. felelősségteljes erdőgazdálkodóként a fákat nem az erdőből vágja ki, hanem kimondottan erre a célra létesített karácsonyfa-telepeken termeli.Tovább >>>

Az új vadászati törvény szigorúbban szabályozza a vadkár megtérítését

Az új vadgazdálkodási törvény új alapokra helyezi és szigorúbban szabályozza a vadkár viselését és megtérítését - hangsúlyozta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke pénteken Budapesten egy sajtótájékoztatóval egybekötött díjátadó ünnepségen.Tovább >>>

Új erdészeti központot és erdei iskolát avatott a Nyírerdő Zrt.

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) 2014-ben vette át az erdészetek irányítását, azóta megszületett a vadgazdálkodási törvény, januárban pedig megkezdődik a társadalmi vitája az új erdészeti törvénynek, amelyet jövőre fogadhat el a parlament - közölte az FM állami földekért felelős államtitkára pénteken Debrecenben.Tovább >>>

Álláshirdetés - Arborétum vezetőt keres a NEFAG Zrt.

A NEFAG Zrt. felvételt hirdet arborétum vezető munkakör betöltésére.Tovább >>>

<< < 48.933333333333. / 77. oldal > >>