Ernő napja
Somogy megyében komoly hangsúlyt kap a hagyományok és értékek őrzése. Ezek fontosságáról szólt az ünnepi Megyehét csütörtöki programja. A hagyományoknak megfelelően idén is átadták az Örökségünk-Somogyország Kincse kitüntető címeket, illetve a Somogyi Érték díjakat is kiosztották.Tovább >>>
Az Ipoly Erdő Zrt. tudomására jutott, hogy az elmúlt időszakban magánszemélyek a vállalat nevében tűzifa szállítására vonatkozó ajánlatokat kaptak, melyben az ár megjelölése mellett, amennyiben 10% előleget elutalnak egy megjelölt bankszámlára, 72 órán belüli megtörténik a szállítás.Tovább >>>
A Jófogás egy-egy 200-as listán szedte össze 2017 és 2016 leggyakoribb keresési szavait, pontosabban a saját oldalának leggyakoribb keresési szavait. Erre a Kreatív.hu hívta fel a figyelmet. A portál el is kérte a nyilvánosan közzé nem tett sorrendet, amelyben több erdészeti szempontból is érdekes keresést találunk.Tovább >>>
Új formanyomtatványokon kell lejelenteni a 2017-ben végrehajtott, illetve a 2018-ban tervezett erdőnevelési és fakitermelési tevékenységeket! - figyelmeztetett a NÉBIH Erdészeti Igazgatósága az Erdő-Mezőhöz szerdán eljuttatott közleményében. A napokban több olvasói megkeresés is érkezett portálunkhoz a nyomtatványok kapcsán, a hivatalos tájékoztatóból pedig az is kiderült, hogy ezek már elérhetők a NÉBIH hivatalos honlapján.Tovább >>>
"Elkezdődött az új év, amelyben sok izgalmas feladat elé nézhetünk. Már az első héten a természet nagy kihívást adott nekünk, hiszen a téli fagy helyett a +10 fokos meleg idő köszöntött be" - közölte az Egererdő Zrt. közjóléti közleményében, amelyben hangsúlyozzák; az állami erdőgazdaság számára télen a legnagyobb feladat a fakitermelés. A területeik nagy arányú védettsége miatt ugyanis szinte csak vegetációs időn kívül van lehetőség ezen feladat elvégzésére.Tovább >>>
2017. december 21-én a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. megtartotta évzáró ünnepségét, amelyen ezúttal is átadták a „Gyulaj Zrt-ért” aranygyűrűt. A kitüntetést hagyományosan olyan erdőgazdasági dolgozók kaphatják meg, akik emberi és szakmai téren is megbízható stabilitást jelentenek a társaság életében, és munkájukban kiemelkedőt alkotnak.Tovább >>>
Régi hagyományt elevenít fel az Országos Erdészeti Egyesület január 27-én. Siófokon ugyanis Országos Erdészbál lesz, amelyre még január 12-éig lehet jelentkezni.Tovább >>>
Szociális tűzifa szállítása - Fodor Géza fotója[/caption] A 2011 óta sikeresen működő szociális tűzifa programban az EGERERDŐ Zrt. idén 72 térségi önkormányzat rászoruló családjának biztosít tűzifát - közölte az állami erdőgazdaság az Erdő-Mezőhöz is eljuttatott tájékoztatójában.Tovább >>>
A Magyar Közlöny 2017. december 18-i, 214. számában olvasható a faanyag nyomkövetési, valamint a szállítójegyről és műveleti lapról szóló rendeletek - hívta fel a figyelmet a Magánerdőkért Egyesület. A szakmai szervezet mindezek mellett arról is hírt adott, hogy az erdészeti hatósági eljárásokról szóló kormányrendelet és az erdőtörvény végrehajtási rendelete a Magyar Közlöny 2017. december 21-i, 220-as számában olvasható.Tovább >>>
A Somogy Megyei Egészség Fórumon nagyvállalati kategóriában a SEFAG Zrt. vehette át az idei „Egészséges munkahely” kitüntetést. A Somogy Megyei Kormányhivatal a munkavállalók védelme, egészségének megőrzése és az egészséges életmód feltételeinek biztosítása érdekében kifejtett erőfeszítéseket jutalmazta.Tovább >>>
A ma embere rövid időre tervez. Gyors autó, gyors kaja, gyorstalpaló képzés, felgyorsult emberi kapcsolatok és még folytathatnám a sort. Mi, erdészek - hivatásunkból eredően - hosszabb távon gondolkodunk, hiszen az erdő megkívánja az akár 100 évig is tartó gondoskodást. Az emberek jönnek, mennek életünkben, változnak szakmai nézeteink, de az igazi barátságok, mély emberi kapcsolatok állandóak. Az erdészek zárt világában a kapcsolatok hosszú-hosszú évekig megmaradnak, akár több évtizedig is.Tovább >>>
Áder János köztársasági elnök a Sándor-palotában ünnepélyes keretek között nevezte ki prof. dr. Náhlik Andrást a Soproni Egyetem új rektorává, aki 2018. január elsejével lép hivatalba.Tovább >>>
Az ukrán kormány fontolgatja, hogy magáncégeknek koncesszióba adná az ország állami erdőit, és megszüntetné az állami erdőgazdaságokat. Ezen kormányzati elképzelés ellen tiltakoztak a Beregszászi Járási Tanács épülete előtt a Beregszászi Erdőgazdaság munkatársai - számolt be az esetről a karpataljalap.net híroldal.Tovább >>>
Az MSZP Országos Központja hétfőn "Fideszes szavazatvásárlás miatt irtanak ki egy erdőt Budapesten" címmel adott ki meglehetősen szakmaiatlan közleményt a XVIII. kerületi Péterhalmi-erdőben végzett fakitermelési munkák kapcsán. Az ellenzéki párt többek között 1,5 milliárd forint értékű fáról, 150 hektár erdő kiirtásáról írt. A Pilisi Parkerdő Zrt. végül tételesen válaszolt a vádakra.Tovább >>>
A Szigetvári Rendőrkapitányság kezdeményezésére közös munkaértekezleten vettek részt a szigetvári, árpádtetői és sellyei erdészek, valamint a siklósi és szigetvári rendőrök.Tovább >>>