Keresési találatok erre a cimkére: állami erdőgazdaság

Mecsekerdő: Medvehagyma-gyűjtés csak engedéllyel

Nem szedhető mértéktelenül a gyógynövényként ismert, az utóbbi években igen felkapott medvehagyma az erdőkben, a törvényben meghatározott mennyiség felett engedélyhez kötött a gyűjtése - figyelmeztet a Mecsekerdő Zrt.Tovább >>>

Új igazgatója van a Hortobágyi Nemzeti Parkhoz került génmegőrzőnek

A Vidékfejlesztési Minisztérium miniszteri biztosát, Szabó Csabát nevezte ki a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatója a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. élére.Tovább >>>

Hajtóvadászatot tartottak a városba látogató vaddisznók miatt Salgótarjánban

Az Ipoly Erdő Zrt. vadászai szerdán terelővadászatot tartottak Salgótarjánban, amelynek során hat vaddisznót lőttek ki. A vadászok azt remélik, hogy a város környékén tavaly elejtett 189 vaddisznóval együtt az állományt megritkították annyira, hogy a jövőben nem fognak feltűnni az állatok a városban.Tovább >>>

200-nál is több összegyűjtött gyümölcsfa a Zsámbéki-medencében

Nem várt sikert hozott a Zsámbéki-medence hagyományos gyümölcsfajtáinak megőrzésére hirdetett program első szakasza. A Pilisi Parkerdő Zrt. felhívására mintegy 80 gazda több mint 200 fájáról érkeztek olyan hajtások, melyekről tavasz folyamán oltványok készíthetők. Az erdőgazdaság 2011-ben csatlakozott a Kovács Gyula zalai erdész, pomológus nevével fémjelzett mozgalomhoz, és Budakeszi Erdészeténél 3 hektáros gyűjteményt létesített, melyben a Kárpát-medence hagyományos gyümölcsfajaiból és fajtáiból mintegy 500 fa található.Tovább >>>

Őzek és kutyák lepték el az M7-es autópályát

Vélhetően a vadháló sérülése miatt lephettél el az M7-es autópálya köröshegyi szakaszát kedden kora délután kutyák és őzek. Teljes pályán le kellett zárni a völgyhíd térségét, ahol vadászok és az autópálya mérnökség munkatársai próbálták meggátolni a balesetveszélyes állatvonulást. A rendőrség közben a 7-es számú főútra irányította az autósokat. A vadászok végül négy őzet és két kutyát lőttek ki, és megkezdték a vadháló javítását. Tovább >>>

Remélhetőleg nem csökken majd az erdőre fordítható támogatási összeg

A Darányi Ignác Terv-Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Monitoring Bizottságának Erdészeti Albizottsága (DIT-ÚMVP MB Erdészeti Albizottság) 2013. február 19-én a VM-ben tartotta meg soros ülését, melyen minisztérium Vidékfejlesztési Főosztályának munkatársa, dr. Maácz Miklós, az Unió 2014-2020 programozási időszakának várható szabályairól és a 2014. év átmeneti rendelkezéseiről adott tájékoztatást.Tovább >>>

Az Ipoly Erdő is tűzifát adományozott a rászorultaknak

Még javában tart az idei fagyos, havas tél, nem szabad megfeledkeznünk azokról, akik számára az otthon melegének biztosítása szinte lehetetlen feladat. Közösen kell tennünk azokért a környezetünkben, akik veszélybe kerülhetnek a fűtés hiánya miatt. A leginkább rászorultaknak a kormányzat már a tél kezdetétől segíteni kíván, az állami erdőgazdaságok bevonásával, amiben Nógrád megye térségében az Ipoly Erdő Zrt. közreműködik.Tovább >>>

Újabb ezer mázsa tűzifát osztott ki a veszprémi erdőgazdaság

Újabb ezer mázsa tűzifát osztott ki rászorulóknak a HM VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt., amely korábban Ezernyi segítség címmel hirdetett jótékonysági akciót.Tovább >>>

Hurokba szorult vaddisznót találtak Pilisjászfalu közelében

Csütörtökön reggel kapott bejelentést a Pilisjászfalui Polgárőrség, miszerint a kőbánya mögötti erdős részen egy hurokba szorult vaddisznót találtak, ami még életben volt- A polgárőrség értesítette a rendőrséget az esetről, majd a hatóságok által kirendelt vadászt a szolgálatban lévők felkísérték a helyszínre.Tovább >>>

Állami erdőgazdaságok a FeHoVa kiállításon - Középpontban a vadászat

Természetesen az idei évben sem hiányozhattak a FeHoVa kiállításról az állami erdőgazdaságok. A már megszokott körpavilonban mind a 22 cég jobbnál jobb ajánlatokkal várta a vadászokat.Tovább >>>

Kétszáz vadász egyetlen disznót lőtt Belgiumban

A világ egyik legeredménytelenebb vadászatának nyilvánítható az, amelyet Belgiumban produkált 200 vadász: 170 vaddisznóból mindössze egyetlen állatot sikerült leteríteniük. Tovább >>>

Sikeres volt a közfoglalkoztatási program a baranyai erdőkben

Több mint négyszáz álláskereső talált munkalehetőséget tavaly a Mecsekerdő Zrt. által szervezett közfoglalkoztatási programban, így tisztábbak, rendezettebbek lettek a mecseki erdők.Tovább >>>

A Szombathelyi Erdészeti Zrt. pályázatot hirdet fakitermelési munkák elvégzésére

A Szombathelyi Erdészeti Zrt. nyílt, egyfordulós pályázatot hirdet a Vasvár- Szentkúti parkerdő látogatókat és berendezéseket veszélyeztető faegyedeinek fakitermelési, gallyazási valamint közelítési munkáinak elvégzésére.Tovább >>>

Több halat fognak a kormoránok, mint a horgászok a Tisza-tavon

Több halat zsákmányoltak tavaly a Tisza-tó térségében a kormoránok, mint a horgászok - közölte a tó halászati hasznosításával megbízott társaság ökológiai vezetője pénteken az MTI-vel.Tovább >>>

VM: minden erdő részesülhessen az erdészeti támogatásokból!

Elfogadhatónak értékelte a 2014-2020 közötti időszak uniós keretköltségvetésről szóló múlt heti politikai megállapodást a Magyar-Francia Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Munkacsoport - tájékoztatta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) pénteken az MTI-t.Tovább >>>

<< < 75. / 77. oldal > >>