Ágota napja
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) megkezdte az egyes erdészeti támogatások utalását. Tovább >>>
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közlése szerint 2014. január 1-től módosul a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj utáni jövedékiadó-visszatérítés igénylésére vonatkozó bevallás benyújtásának módja.Tovább >>>
Bejelentés nélkül dolgozó macedón és román állampolgárok is vágták a karácsonyra szánt fenyőfákat egy zalai ültetvényen, amelynek tulajdonosa több millió forintos adótartozást is felhalmozott - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának szóvivője hétfőn az MTI-vel.Tovább >>>
A teherforgalmat érintő elektronikus útdíj bevezetésével párhuzamosan a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közvetlen törvényi felhatalmazást kapott, hogy az útdíjfizetéssel kapcsolatos adatokhoz hozzáférjen, és azokat átvegye.Tovább >>>
Itthon is FSC tanúsítású csomagolással segíti a környezetvédelmet a Tetra Pak.Tovább >>>
Nagyszabású erdészeti tudományos konferenciát rendez december 10-én Sopronban a Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kara. A rendezvényen több szekcióülés keretén belül rengeteg téma megjelenik majd meg.Tovább >>>
A folyamatosan ismétlődő, puskaropogásszerű hang nem önfeledt vadászokat jelent a zselici erdőkben, hanem teljes gőzzel dolgozó favágókat. Védett terület lévén a brigádoknak hét hónap alatt kell kidönteniük és feldarabolniuk az éves mennyiséget, úgy háromezer somogyi család tűzifáját.Tovább >>>
A Sefag Erdészeti és Faipari Zrt. mintegy 670 millió forint uniós támogatásból valósítja meg a komplett beruházást.Tovább >>>
Az utóbbi néhány hétben rengeteg levelet, megosztást kaptunk Olvasóinktól, amikben fotókat küldtek az Erdő-Mező Online Facebook oldalára. Most megmutatjuk szinte mindegyiket! IFA, Robur, Komatsu, Tátra, LKT, és még rengeteg gép a magyar erdőkből!Tovább >>>
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson értékesíti egyes üzemtervezett erdő művelési ágú ingatlanait.Tovább >>>
Az erdőirtás és -telepítés mértékét ábrázoló új, nagy felbontású globális térképet hoztak létre kutatók a Google Earth segítségével. Tovább >>>
A trófeabírálati eredmények azt igazolják, hogy a vadászatra jogosultak jó szezont zártak Veszprém megyében a későn kezdődő és a megszokottnál gyengébb bőgés ellenére.Tovább >>>
Könnyebbséget hoz majd a fatolvajok elleni küzdelemben, hogy a hivatásos vadászokat, erdészeket rendészeti hatáskörrel ruházzák fel - mondta a Kossuth Rádióban Lomniczi Gergely, az Országos Erdészeti Egyesület főtitkára. Tovább >>>
Három év után ismét felütötte a fejét a veszettség a magyar vörös rókák körében. Szeptember közepe óta már 16 állatnál igazolták a fertőzést, a vírus Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megyét érinti. A szakemberek számára egyelőre rejtély, hogy a betegség hogyan jutott be észrevétlenül az ország közepére.Tovább >>>