Ágota napja
December 8-án, Budapesten, a Földművelésügyi Minisztérium Darányi Ignác Termében nyitották meg az Országos Erdészeti Egyesület alapításának 150 éves évfordulóját ünneplő jubileumi emlékévet. A rendezvényen évértékelés, jövőbe tekintés és megemlékezés is volt.Tovább >>>
Mint arról az Erdő-Mező már korábban beszámolt, a magyar fakitermelő válogatott - Juhász István, Bozsó Zoltán, Bakó Norbert és Stubel József - 11. helyen végzett a poznani STIHL Timbersports VB-n. A magyarok utolsó fordulójában Kanadával kerültek össze, és bár őket már nem tudták legyőzni, így is a csapat eddigi legjobb idejét hozták.Tovább >>>
A tavaly decemberi jégkár megtizedelte a hazai erdőket, a katasztrófa azonban példaértékű társadalmi szolidaritást eredményezett. Az Áder János köztársasági elnök kezdeményezésére meghirdetett „S.O.S. – Bajban az erdő!” kampány sikerének köszönhetően az Országos Erdészeti Egyesület most 45 millió forintot tud szétosztani az érintett erdőgazdálkodóknak. Az egyesület terepi rendezvényen mutatta be a köztársasági elnöknek és a nagyobb adományozók képviselőinek a helyreállítási munkálatok eredményeit és az őszi csemeteültetés kezdetét.Tovább >>>
November 13-án a lengyelországi Poznanban rendezték meg a STIHL Timbersports fakitermelő világbajnokság csapatversenyét, ahol a magyar csapat a főtáblán Kanadával került össze. A - összeállítású csapat az eddigi legjobb időeredményével jutott tovább a vigaszág legjobbjaként (1:10:62-tal), ám Kanadát már nem sikerült legyőzniük.Tovább >>>
A ködös reggelt követően kellemes őszi napsütés fogadta a KEFAG Zrt. Dél-Kiskunsági Erdészet Sáskalaposi Sportpályán kiállított 46 db dámtrófeát megtekinteni érkezőket. Az erdészet szervezésében – idén már negyedik alkalommal – megrendezett szemlére a környező vadászatra jogosult társaságok is elhozták az októberi barcogásban terítékre hozott bikák trófeáit. Így összességében a Dél-Kiskunsági Erdészet két vadászterületéről 34 db (a Kelebiai Vadászterületről 31 db, és a Mélykúti Vadaskertből 3 db), a DALERD Zrt. Ásotthalmi Vadászterületéről 1 db, a szomszédos Balotaszállási Rákóczi Vadásztársaságtól 4 db, a Kisszállási Földtulajdonosi Közösségtől 2 db, a Kiskunhalasi Diana Vadásztársaságtól pedig 5 db dámtrófeát mutattak be.Tovább >>>
A korábbi egynegyedére csökkentette Brazília tíz év alatt az amazóniai esőerdők irtását, amely még így is a legnagyobb mértékű a világon - állapította meg a latin-amerikai ország gazdasági és környezetvédelmi teljesítményéről készült OECD-jelentés.Tovább >>>
Miután az októberi Mátra Kupa STIHL Timbersports fakitermelő verseny technikai okok miatt elmaradt, most új helyszínen, új időpontban várják az érdeklődőket a versenyzők - köztük az akkor már poznani világbajnokságot is megjárt válogatott kerettagok; Juhász István, Bozsó Zoltán, Bakó Norbert, Rittlinger Róbert és a szervező, Strubel József Dedi. November 28-án 16:00-tól Recsken, a sportcsarnokban zúgnak majd a motorfűrészek.Tovább >>>
Hatodik alkalommal rendezett trófeaszemlét a NYÍRERDŐ Zrt. Gúthi Erdészete. A Zöldház előtti bemutatóra igazi, hamisítatlan őszi időben került sor, számos környékbeli vadásztársaság és szakmai szervezet képviselőjének jelenlétében. A szemle újdonsága volt, hogy most a vadászház előtti tavat rakták körbe a szervezők az agancsokkal. Így a kisebb súlyú és pontszámú trófeáktól az erősebbek felé haladva lehetett megismerkedni az őszi szezon gúthi „termésével”.Tovább >>>
Az év minden napjának minden órájában, annak is minden egyes percében hatalmas tengerjáró hajók szelik az óceánokat, hogy a világ egyik sarkából a másik sarkába eljuttassák a legkülönbözőbb termékeket. Köztük mezőgazdasági terményeket és élő növényeket is tartalmazó szállítmányokat. Ezekben nem ritkán gyommagvak, gombaspórák, vagy éppen aprócska rovarpeték is lapulnak. Ha a célállomáson megfelelő környezeti viszonyok (tápnövény és/vagy klíma) állnak rendelkezésre, a „potyautas” megtelepedhet, és akár hódító útra is indulhat.Tovább >>>
A lengyelországi Poznanban november 13. és 14. között rendezik meg az idei STIHL Timbersports Világbajnokságot, amelyen Magyarországot Juhász István, Bozsó Zoltán, Bakó Norbert, Strubel József Dedi és Rittlinger Róbert képviseli majd. A megmérettetésig nincsen sok hátra, így már a mezeket is meg lehet nézni - köztük a magyar csapatét is!Tovább >>>
A téli munkák szakmai támogatására – több év kihagyás után - fadöntési tréninget szervezett a Mecsekerdő Zrt. az erdészeteinél fakitermelési munkát végző vállalkozók számára november 3-án a Zselicben. A szakmai fejlődést segítő versenyen végül Rittlinger Róbert (Pécsváradi Erdészet) lett a legjobb, míg második legeredményesebb a Bíbok Bertold – Bíró István (Sásdi Erdészet) páros, a harmadik pedig a Varga József – Buzás Mátyás páros (Szigetvári Erdészet).Tovább >>>
Nincs se pénz, se kapacitás arra, hogy a hatóságok összehangolják a földek besorolását, a művelési ág változását. A Hír TV Panaszkönyv című műsorának nyilatkozó földműves több parcellát is vett már, de kettővel ráfaragott, mert a földhivatali nyilvántartásban a telkek szántóként szerepelnek, az erdészetnél viszont erdőként. A földvásárló a bírósághoz fordult jogorvoslatért, de ott elsőfokon nem neki adtak igazat.Tovább >>>
A három önálló túramozgalmat magában foglaló Országos Kékkör mintegy 3 milliárd forintból újult meg és vált Európa egyik leghosszabb és legmodernebb túraútvonalává. Digitalizált nyomvonal, új bélyegződobozok és pecsétek, jelzések, információs táblák, felújított kilátók, pihenők, turistaházak várják a természetjárókat.Tovább >>>
Az Erdő-Mező egyik olvasójától, Blaskó Mátétól október 29-én, csütörtökön, a reggeli órákban loptak el 5 darab láncfűrészt. A fakitermelőtől a Gödöllő környéki erdőben tulajdonították el a mindössze 1 hónapja vásárolt STIHL és HUSQVARNA eszközöket. Blaskó Máté természetesen feljelentést is tett a rendőrségen, de kéri, hogy aki bármilyen információval tud szolgálni, jelezze számára.Tovább >>>
Az idei trófeaszemle 2015. október 10-én a mosonmagyaróvári majoroki Lőtéren zajlott, és a Lajta-Hanság Zrt. volt a házigazdája.Tovább >>>