Tőmelletti erdészek kutatásait mutatták be a Magyar Tudomány Ünnepén
A Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Területi Bizottságának Agrártudományok Szakbizottságának Erdészet és Vadgazdálkodási Munkabizottsága november 14-én a Magyar Tudomány Ünnepe programsorozathoz kapcsolódóan erdészeti konferenciát szervezett.
Az MTA pécsi székházában jelentős érdeklődés mellett zajló szakmai rendezvényen a munkabizottság elnöke, Keszi László köszöntötte a résztvevőket. Kiemelte, hogy a konferencia tematikája az elmúlt évek hagyományával némiképp szakítva, neves hazai és külföldi szakemberek előadásai helyett ezúttal a helyi erdőgazdálkodásban tevékenykedő kollégák kutatásainak bemutatására épül.
Ennek jegyében a tudományos szimpóziumot „Erdészek a kutatásban” címmel rendezték meg, szervesen illeszkedve a Magyar Tudomány Ünnepének idei „Emberközpontú tudomány” mottójához. Emellett, mivel a konferencia előadásait „tőmelletti”, terepen dolgozó erdőmérnökök prezentálták, a tanácskozás hozzájárult a munkabizottság egyik fő célkitűzéséhez, erősítve a tudományos illetve erdőgazdálkodói szakmai kutatómunka összehangolását – hangsúlyozta az elnök.
A konferenciát Prof. Dr. Horn Péter, az MTA rendes tagja, az MTA PAB alelnöke nyitotta meg. Az előadások között a Gemenc Zrt., a Gyulaj Zrt., a SEFAG Zrt., a Zalaerdő Zrt. és a Mecsekerdő Zrt. szakemberei ismertették kutatási eredményeiket és tapasztalataikat a térinformatikában rejlő lehetőségek, a helyi tölgy-gazdálkodás, az egyváltozós fatérfogat-becslési rendszer kidolgozása, valamint az invazív fajok irtása utáni erdősítések kezelésének és a vaddisznó táplálkozásának erdőfelújításokra gyakorolt hatása témakörében.
A PAB Erdőgazdálkodási és Vadgazdálkodási Munkabizottsága 2013. szeptemberében alakult meg a térség tudományos alapokon nyugvó erdő- és vadgazdálkodásának előmozdítása érdekében, jelenleg 5 állami erdőgazdaság és összesen 44 fő tagja van.
(Mecsekerdő Zrt.)
-
Cimkék:
Sefag Zrt., Gemenc Zrt., Mecsekerdő Zrt., Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt., Zalaerdő Erdészeti Zrt., Pécs, konferencia, Magyar Tudományos Akadémia, MTA, erdészeti kutatás, erdészeti konferencia